Fontos határidő közeleg: erről minden hitelfelvevőnek tudnia a kell

2019. november 7. 12:30

Azok a diákok, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt az egész félévre szóló támogatást megkaphatják. Eddig már több mint 400 000 diák élt a hallgatói hitelezés által nyújtott lehetőségekkel. 

A szabad felhasználású Diákhitel1 és a képzési költségekre fordítható Diákhitel2 mellett a nemrég bevezetett Nyelvtanulási Diákhitellel még széleskörűbbé vált a felsőfokú tanulmányok elvégzését támogató rendszer. A Diákhitel Központ termékei így már három oldalról támogatják a hallgatókat: a havi 70 ezer forintig igényelhető Diákhitel1 a hétköznapi megélhetést segíti, a felső korlát nélküli Diákhitel2 a tanulmányok finanszírozását biztosítja, a Nyelvtanulási Diákhitel pedig a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga megszerzését támogatja maximum 500 ezer forinttal.

Az eddigi legalacsonyabb kamatoknak és a termékpaletta bővülésének köszönhetően egyre több hallgató él a diákhitel nyújtotta lehetőségekkel. A szabad felhasználású Diákhitel1 jelenleg 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető. Az október 1-től bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel célja, hogy azok a hallgatók vagy volt hallgatók, akik nyelvvizsga hiányában nem tudják megszerezni diplomájukat, segítséget kapjanak a nyelvtanuláshoz. Az 500 000 forintig, egy összegben igényelhető hitel nyelvi kurzusokra, nyelvtanfolyamra, nyelvtanárra egyaránt költhető. A Nyelvtanulási Diákhitel esetében a kamat szintén 1,99 százalék, azonban támogatott nyelvből történő sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik. 

A 2018. január 1-je után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyermek születését követően pedig az édesanyák teljes tartozását elengedi a Diákhitel Központ.

A hallgatók körében az elektronikus igénylési lehetősége is növeli a népszerűséget. Már minden második diák él ezzel a lehetőséggel, melynek köszönhetően személyes megjelenés és papíralapú dokumentumok benyújtása nélkül néhány perc alatt, ügyfélkapu hozzáférés segítségével igényelheti a termékeket.

Azok a hallgatók, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt az egész félévre szóló támogatást megkaphatják december 15-ig.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom