11 °C Budapest

Így söpörtek végig az országon a júniusi viharok: brutális, mit hagytak maguk mögött

2020. július 5. 12:02

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi. A biztosítók által már kifizetett összegek, illetve a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Felhőszakadás, vihar, villám, jég, beázás: a nyári viharszerzon szinte teljes repertoárját felvonultatták a júniusi viharkárok. A társaságokhoz a hét végéig több mint harmincnégyezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján a három milliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni. Ebben az összegzésben még nincsenek benne a hétvégén főként Miskolc és Eger környékén pusztító felhőszakadás következményei. Az addigi bejelentések túlnyomó része Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

A károk nagyságára tekintettel, a MABISZ összesítette a vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyont érintő, több mint háromezer bejelentés nyomán kifizetendő összegeket, amelyek további több mint kétmilliárd forintot tesznek ki. A júniusi biztosítói számla így nagy valószínűséggel meg fogja haladni az ötmilliárd forintot.

A június viharos időjárása évek óta kiemelkedő károkat okoz. Tavaly előtt a hónap első felének viharai nyomán a biztosítókhoz 18,5 ezer bejelentés érkezett, a kárigények megközelítették a kétmilliárd forintot. Ugyanakkor a május-augusztus közötti viharszezonban, amelynek adatait a MABISZ 2010 óta rendszeresen összegzi, a társaságok mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán, ebből másfél milliárd jutott júniusra, amely tehát nagy súllyal szerepelt az elmúlt évek statisztikáiban.

Idén azonban már februárban elindult a viharszezon. Az év második hónapjábam a lakásbiztosításokra kifizetett összegek jóval meghaladták a kétmilliárd forintot, amit közel három milliárdra növeltek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk.

Május végétől a biztosítók folyamatosan nyitották újra a járványveszély idejére bezárt ügyfélszolgálataikat, lehetőség van tehát a személyes kárbejelentésre is. Ám a veszélyhelyzet hónapjaiban népszerűvé vált az online ügyintézés, amivel kapcsolatban a társaságok részletes tájékoztatást adnak a honlapjaikon. A kárrendezéssel kapcsolatban is van online megoldás, többen a távoli kárfelvétel választását javasolják az ügyfeleiknek, amennyiben a feltételek adottak ehhez az aktuális kár esetében. Van olyan biztosító, amelynél a telefonon bejelentett egyszerűbb esetek egy megajánlott összeg elfogadásával zárulnak. Adott esetben a kárszemlézés is történhet telefonos egyeztetéssel, a mobiltelefonnal készített és továbbított fotók segítségével is. Van olyan biztosító, amelyik

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

már bevezette, másoknál előrehaladott állapotban tart a videós kárszemlézés, amellyel a korábbinál lényegesen gyorsabban, akár 20-30 perc alatt mérhetőek fel a károk. Az ügyfélnek elég csak elővenni az okostelefonját vagy a táblagépét, és egy alkalmazás segítségével a távolból is megoldható a helyszín szemléje valamint a kárrendezés.

Jelenleg a mintegy négymillió magyarországi lakóingatlannak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza. A MABISZ a honlapján részletes tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Bankmonitor  |  2026. március 19. 13:20
Életünk első lakását megvenni hatalmas mérföldkő - mégis, a boldog tervezgetés helyett sokszor a szo...
Holdblog  |  2026. március 19. 10:03
Az AI-t számtalan helyen lehetne használni, hogy olcsóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegye a városok...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?