0 °C Budapest

Gulyás Gergely: az éjféli mise nem növeli a kockázatot

2020. december 22. 11:10

Gulyás Gergely a mai kormányinfo keretében ismertette a kormány tegnapi döntését, miszerint 2020. december 24-én este 8 óra és 2020. december 25-én reggel 5 óra között feloldják a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyásának tilalmát. Azonban a további ünnepnapokon ugyanúgy tilos a közterületen történő tartózkodás. A miniszter kitért a napi járványadatokra is, illetve arra, hogy a koronavírus brit mutálódása miatt szükség volt rá, hogy megtiltsák a légiforgalmat.

Gulyás Gergely miniszter a fertőzésszámok csökkenésével kapcsolatban azt mondta, ez alapján remélhetőleg a halálozások száma is csökken 8-10 nap múlva. Elmondása szerint a kormány továbbra is legalább január 11-ig fenntartja az intézkedéseket, és mindenkit arra kér, hogy ezeket a szabályokat tartsa be. Gulyás Gergely szerint a fegyelmezettség, ahogy eddig az állampolgárok betartották az intézkedéseket, segített túllendülni a tetőponton.

December 27-én kezdődik az oltás a Dél-pesti Centrumkórházban - mondta a miniszter és ismertette: első körben 5500 vakcina érkezik. A sajtó kérdésére elmondta: az, hogy december 24-én feloldják a kijárási korlátozást, értelmezhető mértékben nem növeli a fertőzés veszélyt. Sokan éjféli misére is menni szeretnének, de mivel a családok egyébként is találkoztak volna, ez érdemben nem növeli a kockázatokat - vélte a miniszter.

A hiteltörlesztési moratóriumra kitérve elmondta: mindenkinek van lehetősége moratóriumot kérni továbbra is, aki 2020 március 18-a előtt vett fel hitelt. Jelenleg másfél millió család veszi igénybe, ez a teljes hitelállomány 54%-át, 3400 milliárdot érint. Az új felújítási támogatással kapcsolatban elmondta, hogy legfeljebb 50% lehet az állami támogatás, tehát a 6 millióból legfeljebb 3-at kaphatnak meg vissza nem térítendő támogatásként a kisgyermekes családok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?