3 °C Budapest
A you group of university students, sitting down attending a lecture.

Így hat a kamatemelés a diákhitelekre: ezt fogják megérezni a hallgatók a következő években

MTI
2021. december 21. 15:55

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.

A központ hosszútávú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, így a kamatemelések hatása elnyújtottan jelenik meg a termékeikben - magyarázta. Magyar Péter tájékoztatott egy hétfői kormányrendeletről is, mely szerint a szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukciók közül az eddigi két termék helyett egy, a Képzési hitel 2 marad meg a központ kínálatában. Ez egy teljesen kamatmentes kötött szakképzési és felnőttképzési hitelkonstrukció, amely 500 ezer forintig, a képzési díj erejéig igényelhető - ismertette.

További változások, hogy a hitelt csak azok vehetik fel, akik a képzési díj 20 százalékát befizetik, bizonyos képzések kikerültek az igénylés köréből, illetve csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik például egyéves folyamatos jogviszonnyal rendelkeznek - emelte ki a további szigorítások közül. A kötött felhasználású termékre nagyobb volt az igény - magyarázta, és arra is kitért, hogy

a szabadfelhasználású termék - amely a jövőben nem érhető el - esetében megfigyelhetők voltak visszaélések, nem is az igénylők, hanem bizonyos felnőttképzési intézetek részéről; vizsgálatok is indultak az ügyben.

A diákhiteleket az elmúlt félévben soha nem látott mértékben igényelték, az ismételten bevezetett teljesen szabadfelhasználású Diákhitel Pluszt majdnem 10 ezren vették fel, de rekordot döntött a szabadfelhasználású Diákhitel 1 kérvényezése is, amely havonta 150 ezer forintig áll rendelkezésre - mutatott rá. Minden harmadik költségtérítéses hallgató továbbá igénybe vette a teljesen kamatmentes Diákhitel 2 terméket - tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is élnek a családtámogatási kedvezmények, a második gyerek megszületése után elengedik az édesanya diákhitel-tartozásának a felét, a harmadik után az egészet. Az utóbbi három évben csaknem 4000 édesanya majdnem 7 milliárd forint értékű tartozását engedték el - fűzte hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?