Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
Nem is sejtik a magyarok, melyik felújítási munka a legjobb befektetés: most még jár a támogatás is
Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá kapcsolható államilag támogatott hitellel a kistelepüléseken a szigetelés finanszírozását is megoldhatjuk.
Magyarországon a tavaly nyár közepén bejelentett, majd 2022 augusztusától a lakosság részére bevezetett kettős energiaár (rezsicsökkentett és piaci árazás) nehéz helyzetbe hozta az átlag fölött fogyasztó háztartásokat, az árkülönbség ugyanis több mint hétszeres a gáz és két-háromszoros a villamos-energia ár esetében.
Saját kézbe kell venni
A kialakult helyzet rávilágít arra is, hogy magunknak kell tenni azért, hogy minél kevesebb energiát fogyasszunk, ugyanis a hazai lakóépületek átlagos osztályzata FF, vagy annál rosszabb energetikai besorolású. 2017-2022 között az új lakóingatlanok csupán 20 százaléka volt BB vagy annál magasabb minősítésű. A Knauf Insulation számításai szerint egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását fűtési- és hűtési költségeit, ráadásul az ingatlan értékét is növeljük.
„Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik” – mondta Nagy Gergely Dániel a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „A szakértelem és tervezés nélkül, ötletszerűen, átgondolatlanul megvalósított energetikai felújítások sajnos nem érik el a kívánt hatást. A szigetelési munkálatok megkezdése előtt mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni és hőtechnikai számításokat végeztetni” – tette hozzá a szakember.
Általánosságban elmondható, hogy egy négyzetméter homlokzatszigetelés színvakolat nélkül 12 ezer forint körül alakul, ebből körülbelül 7-10 ezer forint a szakember munkadíja, az anyagköltség pedig 3-5 ezer forint négyzetméterenként 15 cm vastag EPS szigetelés esetén, kőzetgyapotnál ez az ár pedig 6-8 ezer forint. Ingatlanonként ugyanis nagyon eltérő, hogy milyen típusú, vastagságú szigetelésre van szükség, de falvastagságtól független minden esetben vakolható homlokzati rendszer használata javasolt.
Miből finanszírozzuk?
Nyár elején a kormány bejelentette, hogy 2024. január 1-jétől megszűnik a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény), csak a falusi CSOK marad megemelt összegekkel. Az év végéig azonban még elérhető a CSOK, így – aki megfelel a feltételeknek – annak mindenképp érdemes ezt igénybe vennie, ahogy a hozzá kapcsolható államilag támogatott lakáshitelt is. Ez utóbbi nagy segítség az infláció és a megemelkedett pénzpiaci hozamok miatt meglehetősen megdrágult lakáshitelek helyett. Bár a CSOK és a támogatott hitel korszerűsítésre, így szigetelésre sem fordítható (használt lakás esetében vételárra kell költeni), de célszerű a saját megtakarítás egy részét ezzel kiváltani vásárláskor, a megtakarítást így akár energetikai korszerűsítésre-ezen belül hőszigetelésre fordítani.
A falusi CSOK esetében idén is és jövőre a megemelt összegű vissza nem térítendő támogatás fele használható a vételárra, a másik felét kizárólag felújításra, korszerűsítésre kell költeni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ebből a részből tehát finanszírozható az épület hőszigetelése is. De nemcsak vásárlás esetén igényelhető a falusi CSOK a meghatározott kistelepüléseken, hanem meglévő ingatlan bővítésére és/vagy korszerűsítésére is. A támogatás összege a gyerekek számától függ. Így a falusi CSOK és a mellé igényelhető államilag támogatott, 3 százalékos kamatozású hitel is felhasználható hőszigetelésre.
Gyorsan megtérülő befektetés
Magyarországon még mindig kevesen gondolkoznak kifejezetten energiahatékonysági célú fejlesztésekben. Erre bizonyíték, hogy az elmúlt öt évben összesen 2500-3000 milliárd forintot költöttünk energetikai felújításra, ám ennek csak kevesebb mint fele járt érdemi energia-megtakarítással. A felújítási munkálatok közül a szigetelés pénzt is hoz a házhoz a komfort előnyökön felül. Ha hőszigetelésre fordítjuk a vissza nem térítendő támogatást, a korábbiakhoz képest évekkel rövidül a befektetett összeg megtérülési ideje a csökkent rezsikiadásoknak köszönhetően.
A továbbra is folyamatosan emelkedő árak mellett arra aligha lehet számítani, hogy olcsóbbá válhat a beruházás, így érdemes minél előbb belevágni az otthonunk szigetelésébe. Az építőipar gyengélkedése most jól jöhet azoknak, akik gyorsan szeretnének nekilátni, ugyanis könnyebb szakembert találni a munkákra. Szigetelés után pedig már a most következő télen jelentős költségmegtakarítást érhetünk el a rezsiköltségeken. Bár sokan megfeledkeznek róla, de a forró nyári hónapokban is nagy segítség a szigetelt otthon, hiszen az lassabban melegszik fel, így kevésbé van szükség légkondicionáló használatára is. A fűtésre és a hűtésre felhasznált kevesebb energiával pedig nemcsak a pénztárcánkat, de környezetünket is védjük.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







