Szakértői becslések szerint a sebességhatár emelése akár meg is duplázhatja a halálesetek számát a gyorsforgalmi utakon.
Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került – hangzott el az Európai Parlament és az Európai Bizottság magyarországi irodái által szervezett szakmai fórumon.
A közgazdászok szerint az európai versenyképességi gondok alapvető oka, hogy az Európai Unió 27 tagállama eltérő szabályozási környezetben működik, szemben az Egyesült Államok és Kína egységes belső piacával. Győrffy Dóra közgazdászprofesszor rámutatott: a szolgáltatásoknak mindössze 5–8 százaléka lépi át az országhatárokat, holott ez az ágazat adja az európai gazdaság közel felét. Ez a bezárkózottság visszafogja a termelékenységet, amely jelenleg az amerikai szint 80 százalékát sem éri el.
Jaksity György, a Concorde Értékpapír alapítója saját tapasztalataival szemléltette a problémát. Elmondása szerint cégük hosszú keresés után végül Írországban hozott létre leányvállalatot, mert más európai pénzügyi központokban a helyi érdekcsoportok és a piac zártsága miatt szinte lehetetlen külföldiként tartósan megvetni a lábukat.
"Ebben Amerika sokkal nyitottabb. Ez nem azt jelenti, hogy ott ne lenne borzasztó nehéz sikeresnek lenni, mert nagyon nehéz. De ez a fajta zártság, ez a fajta akadály kevésbé van jelen. Ha jó vagy, éjjel-nappal dolgozol és valódi teljesítményt nyújtasz, akkor Amerikában komoly esélyed van a sikerre. Európában ez önmagában nem elég" – fogalmazott a közgazdász.
Az euróövezet és az Egyesült Államok összehasonlításakor további hátrányként említette a nyelvi sokszínűséget, amely megnehezíti a munkaerő szabad áramlását. Hozzátette: Európában hiányoznak azok az egyetemekre és vállalkozásokra épülő ökoszisztémák, amelyek San Franciscó és Boston környékén sikeresen működnek.
Az európai versenyképesség erősítésére Mario Draghi, a volt Európai Központi Bank-elnök és Enrico Letta korábbi olasz miniszterelnök dolgozott ki átfogó javaslatokat. Véleményük szerint alapvető fordulatra van szükség: az egységes piac tényleges megvalósítására, a bürokrácia érdemi csökkentésére és egy valódi tőkepiaci unió létrehozására. A tőkepiaci unió segíthetne megakadályozni, hogy az európai startupok a tőkehiány miatt az Egyesült Államokba kényszerüljenek költözni.
Sikeres példaként az energiapiacot említették, ahol az elmúlt negyedszázadban sikerült lebontani a nemzeti monopóliumokat, és nagyrészt egységes uniós szabályozást kialakítani. Ennek is köszönhető, hogy az EU viszonylag gyorsan alkalmazkodni tudott az orosz gázszállítások kieséséhez.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar gazdaság helyzetét elemezve Győrffy Dóra növekedési csapdáról beszélt. 2010 óta közel 800 ezer új munkahely jött létre, és jelentős gazdasági bővülés ment végbe, ám a termelékenység az uniós átlaghoz képest nem javult érdemben. A korábbi növekedést a munkaerő nagyarányú bevonása, az évente a hazai össztermék mintegy 4 százalékának megfelelő uniós forrás, valamint az olcsó hitelek táplálták. Ez a modell mára kifulladt: a munkaerő-tartalékok nagyrészt elfogytak, az uniós források hozzáférése bizonytalanná vált, a beruházások pedig visszaestek. Közben a regionális versenytársak – élükön Romániával – jelentős termelékenységjavulást értek el, és több mutatóban megelőzték Magyarországot.
Az európai politikai vezetés kapcsán Jaksity György óvatosságra intett. Szerinte nem feltétlenül karizmatikus vezetőkre van szükség, hanem arra, hogy felelőtlen politikusok ne kerülhessenek döntési helyzetbe.
"Nem szabad alábecsülni egy-egy őrültnek a képességeit arra, hogy tönkretegyen dolgokat. Megjavítani nagyon keveset tud, kárt okozni viszont elképesztő mértékben. Európa jövője szempontjából kulcskérdés, hogy hány ilyen őrült kerül döntési pozícióba" – figyelmeztetett, utalva a Brexit legfőbb támogatóira, akik szerinte óriási kárt okoztak az európai egységnek.
A szakértők egyetértettek abban, hogy mélyreható reformok nélkül az európai jóléti modell hosszú távon fenntarthatatlanná válik, még akkor is, ha ezek a változások időnként sértik a nemzeti szuverenitás egy részét.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







