2 °C Budapest

Óriási csávában a magyar fiatalok: a mamahotel után itt a mamabank

2018. október 23. 11:30

19-29 éves fiatalok harmada kap rendszeresen anyagi támogatást a szüleitől, a támogatásban részesülő fiatalok több mint fele pedig nem tudna megélni enélkül - derül ki egy friss felmérésből. A fiatalok átlagosan havi 19 ezer forintot kapnak, de a budapestiek már havonta 27 ezer forintból, a kisvárosokban élők pedig mindössze 13 ezer forintból gazdálkodhatnak. A fiatalok több mint fele, ha szüksége lenne 100 ezer forintra, szüleitől kérne, és valószínűleg kapna is anyagi segítséget. A kiadások közül a legtöbben a szórakozást és a nyaralást próbálják meg önállóan finanszírozni: a fiatalok több mint fele ezekre senkitől nem kérne pénzt.


A 19-29 éves fiatalok jelentős része kap támogatást a szülőktől, de az összegek nagyban eltérnek egymástól, és a lakóhely szerint is igen jelentősek a különbségek - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok 32 százaléka rendszeres anyagi támogatásban részesül szüleitől, jellemzően havonta. A diákok 68 százalékát, míg a dolgozóknak csak 20 százalékát segítik a szülők.

Egyedül nem boldogulnak a fiatalok

A szülői támogatásban részesülő fiatalok 52 százaléka önerőből nem tudna megélni. A támogatás összege országos átlagban havi 19 ezer forint, de jelentős a szórás. A megkérdezettek fele például havi 10 ezer forintnál alacsonyabb összeget mondott. Ugyanakkor 33 százalékuk 10-24 ezer forintot, 7 százalékuk pedig 25-49 ezer forintot kap rendszeresen. Tízből egy fiatal havonta több mint 50 ezer forintot kap, 3 százalékuk pedig több mint 100 ezer forint szülői támogatáshoz jut.

Az országon belül is nagyok az eltérések: a budapesti fiatalok havonta átlagosan 27 ezer forintból gazdálkodhatnak, a megyeszékhelyeken élő társaiknak átlagosan 22 ezer forinttal kell beérniük minden hónapban. Jóval alacsonyabb a havi apanázs a kisebb városokban, az ott élő diákok átlagosan 13 ezer forintot kapnak.

Közel ugyanannyian vannak (28 és 26 százalék), akik bár már nem lenne rá szükségük, mégis kapnak pénzt a szüleiktől, valamint azok, akiknek több pénzre lenne szükségük (ezt főleg a keleti országrészben élők érezték így). Viszont mindössze tízből két fiatal érzi úgy, hogy a szülőktől nem kap annyit, amennyit anyagi helyzetük megengedne.

Mamahotel, papabank?

A fiatalok 47 százalékát mindkét szülő támogatja esetenként vagy rendszeresen, 35 százalékuk inkább az anyától, 18 százalékuk pedig inkább az apától kap támogatást. Ugyanakkor lényeges, hogy a fiatalok fele mondta azt, hogy együtt élnek a szülők, 39 százalékuknál pedig elváltak. Az elvált szülők esetében azonban nagyon erős az anyai támogatás túlsúlya: 55 százalékban az anya támogatja anyagilag a gyereket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatásból az is kiderült, hogy kitől kérnének kölcsönt a 19-29 évesek. Bár a fiatalok 80 százaléka szerint nem kell szégyellni, ha valaki pénzt kér kölcsön, 58 százalék mégis inkább kölcsönellenesnek vallja magát. A férfiak körében még többen - 66 százalék - gondolják így.

100 ezer forint, de kitől?

Arra a kérdésre, hogy, ha szükség lenne rá, kitől kérnének 100 ezer forintot, a megkérdezettek 58,5 százaléka a szüleikez fordulna, és valószínűleg meg is kapnák ezt az összeget. 16 százalék azoknak az aránya, akik szintén a szülőktől kérnének, de nem biztosak benne, hogy valóban meg is kapnák ezt az összeget, a fiatalok 26 százaléka pedig nem kérne a szülőktől. A megkérdezettek 34 százaléka kérne, és valószínűleg kapna is a partnerétől, bár a férfiak többsége (65 százaléka) nem fordulna partneréhez anyagi segítségért. A szülők és a partnerek után a bankok jönnek a sorban, a fiatalok közel negyede, 24,4 százaléka pénzintézettől kérne - és várakozásai szerint kapna is - 100 ezer forintot.

Látható tehát, hogy a fiatalok sok esetben anyagilag nem függetlenek, így aztán egy esetleges váratlan kiadást nem tudnának saját forrásból fedezni. A fiatalok számára is jó lehetőség lehet a személyi kölcsön, amely könnyen kérvényezhető, gyors folyósítású, kényelmes konstrukció. A Pénzcentrum kalkulátorával egy perc alatt bárki megtalálhatja a legjobb személyre szabott személyi hitel ajánlatot.

A kutatásból az is kiderül, hogy a szülőktől leginkább lakhatásra, élelmiszerre kérnének pénzt, viszont ruházatra már a fiatalok 35 százaléka senkitől nem kölcsönözne, a közlekedést, műszaki cikkek vásárlását, utazást, szórakozást pedig még többen, 46-54 százalék oldaná meg önállóan.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51