-3 °C Budapest

Tízezrek kerülhetnek a csőd széléről újra biztonságba

Pénzcentrum
2016. október 19. 08:35

Több tízezer adós válhat ismét fizetőképessé, ha sikerül megállapodniuk a hitelező bankokkal. A pénzintézeteknek szeptember végéig volt idejük egyeztetést kezdeményezni - írja a Magyar Idők.

A napilap információi szerint a nem fizető ügyfeleket szerződésmódosítás miatt keresik meg, erre a piacfelügyeleti ajánlás értelmében volt lehetőség. Az ajánlást elfogadó hitelintézeteknek vállalniuk kellett, hogy többször is megpróbálnak kapcsolatba lépni az együttműködéstől korábban elzárkózó adósokkal.

Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője a Magyar Időknek azt mondta, a bankok szeptemberig mintegy 70-75 ezer nem fizető ügyfél megkeresését tervezték. Az első, május és július közötti időszakban 32 ezer ügyfélt kerestek meg, ezekben az ügyekben már meg is kezdődött a fenntartható megoldások közös kidolgozása.

A jegybank az ajánlás alapján azt várja el, hogy még mielőtt a pénzügyi intézmények a késedelembe esett adósok jelzáloghitel-szerződéseit felmondanák, kíséreljék meg a kapcsolatfelvételt az adósokkal, kezessel, zálogkötelezettel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?