Nem lehet tovább halogatni az államháztartási reformot - állította Kovács Árpád az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Kovács szerint a problémák gyökere, hogy egymás mellett él egy konzervatív közigazgatási modell és egy elüzletiesedő - az állami feladatokat privát cégekbe kiszervező - finanszírozási megoldás. A Számvevőszék elnöke szerint már azzal jelentős megtakarításokat lehetne elérni, ha politikai, szakmai érdekcsoportok kormányzati ciklusokon átívelő reformkérdésekben konszenzusra jutnának.
Kovács Árpád szerint komoly változtatásokra van szükség. Ezek érintik a közigazgatás működését, az önkormányzati támogatás rendszert, a közalapítványok, a minisztériumi cégek működését. Az egyszeri kiadáscsökkentő lépések valóságos megoldást nem jelentenek, a teljes államháztartás reformjára lenne szükség . Ez nem halogatható tovább.
A kormány pótköltségvetés beterjesztése, tehát az Országgyűlés hozzájárulása nélkül döntött a költségvetés 150 mrd Ft-os módosításáról. Ez jogilag nem támadható, ugyanakkor a költségvetésre vonatkozó szabályok felpuhulását az ÁSZ már többször szóvá tette. Kovács szerint a jelenleginél sokkal kötöttebb költségvetésre lenne szükség . Az elnök problémának tartja, hogy a pénzek egy részét ellenőrizhetetlenül illetve felesleges területeken költik el. Sokszor hiányoznak az előzetes vizsgálatok a források felhasználása előtt.
Alapvető probléma, hogy egymás mellett él egy konzervatív közigazgatási modell és egy elüzletiesedő - kft.-kbe állami feladatokat kiszervező - finanszírozási megoldás. Maguk az elvek sincsenek tisztázva, hogy mely állami feladatokat érdemes cégszerűen és melyeket a közigazgatáson keresztül ellátni.
Kovács bírálta a közalapítványok működését. Az ÁSZ elnöke nem éri, miért jobb a pénzt keresztülfuttatni egy alapítványon s úgy eljuttatni oda, ahova szánják, miközben 10%-ot az alapítvány működési költségei felemésztenek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kovács az interjúban hangsúlyozta a politikai konszenzuskeresés fontosságát . Politikai megegyezés nélkül a reformokat nem lehet hatékonyan megvalósítani. Így van ez az oktatásban és az egészségügyben is.
A Draskovics Tibor nevével fémjelzett takarékossági csomag bejelentése után a miniszterelnök felkérte az ÁSZ-t, hogy vizsgálja meg, milyen megtakarítási lehetőségeket lát az államháztartás gazdálkodásában. Az ÁSZ jelentését már elkészítette és eljuttatta a miniszterelnöknek. Az interjúban az ÁSZ elnöke a jelentés főbb megállapításait foglalta össze.








