-10 °C Budapest

Gyémánttőzsde alakulhat a jövőben Budapesten?

Pénzcentrum
2004. március 8. 09:25

Nem kizárt, hogy Budapesten gyémánttőzsde alakul, ami növelné az állami bevételeket és javíthatná az ország pénzügyi megítélését is - írja hétfői számában a Népszabadság.

A napilap információi szerint gyémánttőzsde létrehozását fontolgatják hazai ékszerészkörökben. A Népszabadság által megszólaltatott ékszerész szakértők határozottan állítják: ha Budapesten létrejönne egy gyémánttőzsde, az erősen javíthatná az ország hitel- és pénzügyi minősítését, és komoly állami bevételt is hozhatna.

A gyémánttőzsde mellett szóló érv lehet Balika István, a MetalArt műszaki vezérigazgató-helyettese szerint, hogy a régióban hazánkban van a legnagyobb hagyománya az ékszerész kultúrának. A hazai - legális - ékszerpiac, a becslések szerint, mintegy 25 milliárd forintot tesz ki. A tényleges forgalom, a becslések szerint 30-40 százalékkal nagyobb. A feketézést segítő jelentős adóterhet (25 % ÁFA + 35% fogyasztási adó) tavaly törölték el. A piac abban reménykedik: az intézkedés nyomán legalább szürkül, ha nem is fehéredik ki az ékszerészet feketepiaca.

Oberfrank Ferenc szakmai tekintély szerint először egy drágakő- és ékszerklubot kellene létrehozni. Egy ilyen klub működése hasonló a tőzsdééhez, a drágakövekkel és ékszerekkel a klub keretében, legálisan üzletelnének a kereskedők, szigorú szabályok szerint.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42