A mai napon írják alá az EU tagországok vezetői az Európai Unió alkotmányát. Az alkotmány aláírására ugyanott kerül sor, ahol 1957-ben a Római Szerződést is kézjegyükkel látták el az akkori vezetők. Az aláírásokkal veszi kezdetét a hivatalosan két éves ratifikációs periódus.
A Római Szerződést 1957-ben Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg írta alá.
Az európai alkotmány, mely már 25 tagállam jóváhagyására vár 300 oldalas, és több mint 400 cikkelyt tartalmaz. A ratifikáció végén a legtöbb uniós szerződést helyettesíti majd.
Az első rész az Európai Uniót definiálja, ennek értékeit és intézményeit. A második rész az alapvető emberi jogokkal foglalkozik, a harmadik az EU döntéshozatali politikájával, míg az utolsó rész a záró klauzulát tartalmazza.
Az alkotmány elfogadásával számos dolog megváltozik az EU-ban. Ezután megválasztásra kerül egy elnök, aki az Európai Tanácsot vezeti, emellett létrejön az EU külügyminiszteri poszt is.
Az Európai Bizottságban a biztosok száma a jelenleginek két harmadára csökken 2014-től. Az Európai Parlament szerepe erősödik.Az új alkotmány új szavazási rendszert vezet be.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az új alkotmány megteremti a jogi feltételeit annak is, ha egy tagállam ki szeretne lépni az unióból.
Az alkotmányt mind a 25 tagállamnak el kell fogadni. Ez népszavazást vagy parlamenti igent jelent. Kérdéses, hogy mi történik, ha valamely tagország visszautasítja. Ha egy kis állam részéről történik, akkor feltehetően politikai megoldás születik. Ha több tagállam, illetve egy nagyobb tagállam is ellene szavaz, akkor igen bizonytalan a kimenet.
Hazánkból Gyurcsány Ferenc, Kovács László és Medgyessy Péter utazott a ceremóniára Rómába.








