Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanításra rendelkezésre álló vagyona 2004 végére mintegy 50 milliárd forintra nőtt, ami 13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 44.3 milliárd forintot - tudósított az MTI.
Az alap a tőkét kizárólag állampapír befektetésekben tartja, s 2003 óta az OTP Alapkezelő Rt., a CA IB Alapkezelő Rt. és a CIB Alapkezelő Rt. kezeli 40-40-20 százalékos megoszlásban.
A kártalanításra szolgáló vagyon a befektetett tőke hozama mellett elsősorban a tagintézetek által fizetett betétbiztosítási díjakból gyarapodik. Ezek a díjak az OBA közlése szerint 2005-ben nem változnak.
Az OBA feladata, hogy a betétek befagyása esetén kártalanítsa a betéttulajdonosokat. Az alaphoz minden működési engedéllyel rendelkező hitelintézetnek csatlakoznia kell, a jelenlegi 213 tagintézetből 33 bank (ebből 2 lakástakarék-pénztár), 175 takarékszövetkezet, 5 pedig hitelszövetkezet.
Az alap létrehozásától, 1993-tól egészen 2002 végéig 1 millió forintig voltak védettek a betétek, majd 2003-ban 3 millió forintra, 2004. május 1-jétől az EU-tagsággal 6 millió forintra emelkedett a személyenként és bankonként kifizethető kártalanítás értékhatára, miközben az 1 millió forint feletti betétrészre 10 százalékos önrészt vezettek be. Ma már közel minden második betétforintra kiterjed az OBA kártalanítási kötelezettsége.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az alap fennállása óta kevesebb mint 6 milliárd forintot fizetett ki a betétesek kártalanítására. Ebből a legnagyobb tétel 2000-ben a Realbank károsultjainak kifizetett 5.1 milliárd forintos kártérítés volt.








