Megugrott a forinthamisítások eset- és darabszáma 2004-ben az előző évi adatokhoz képest - mely elsősorban a számítástechnikán alapuló színes sokszorosítóeszközök (színes fénymásolók, printerek) fejlődésével, terjedésével hozható összefüggésbe. A Magyar Nemzeti Bank ma kiadott negyedéves jelentése szerint az MNB szakértői az év során 11 097 esetből származó, 12 638 darab hamisítványt regisztráltak. A forinthamisítások esetszáma több mint 60%-kal, míg a darabszáma közel 50%-kal emelkedett 2003 adataihoz képest. A leggyakrabban hamisított címlet 70%-os részarányával az 1000 forintos volt.
A negyedéves jelentés szerint a forint bankjegyeket nyomdai eljárással továbbra sem hamisítják, valamennyi hamisítvány valamely egyszerű irodai sokszorosító eszközzel, színes fénymásolóval vagy nyomtatóval készült. A növekedés ellenére a jelentés leszögezi, hogy a hamisítás mértéke a készpénzforgalom biztonságát nem veszélyezteti.

A valutahamisítások száma az előző évihez viszonyítva kis mértékben csökkent. Ezen belül jelentősen csökkent az euró hamisításának mértéke. A Magyarországon lefoglalt valutahamisítványok 42%-a volt euró.

Az MNB szintén ma jelentette meg az euróövezeti és a nem euróövezeti országokban fellelt euróbankjegy-hamisítványok darabszámára vonatkozó 2004-es statisztikákat. Eszerint 2004 első félévében 307 000, míg a második félévben összesen 287 000 db hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból.
A tavalyi 594 000 darab hamisított (fellelt) bankjegyet a forgalomban lévő valódi bankjegyek teljes számának (kb. 9 milliárd darab) fényében kell értékelni. Bár a fellelt hamisított euróbankjegyek száma mintegy 8 százalékos növekedést jelent a 2003. évi adathoz képest, a közelmúlt időszak trendje csökkenést mutat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hamisított bankjegyek között legnagyobb részaránnyal (48%) az 50 eurós címlet tatlálható. Szintén kedvelt hamisítási címlet még a 20 eurós is (24%).








