10 °C Budapest

Kopint-Datorg: lassuló növekedés, romló relatív pozíció

Pénzcentrum
2005. április 14. 06:57

Lefelé módosította idei növekedési prognózisát a Kopint-Datorg Rt. Az intézet a decemberi konjunktúrajelentés publikálásakor még 3.9%-os bővülést várt, most áprilisban azonban már csak 3.6%-ot. Az alacsonyabb várakozások mögött elsősorban a külső környezetre vonatkozó kedvezőtlenebb várakozások állnak. Az idei első konjunktúrajelentés hangsúlyozza, hogy az év egészének teljesítményét tekintve 2004 kiemelkedő növekedést hozott a világgazdaságban, a fellendülés azonban viszonylag hamar veszített lendületéből. A fellendülés korai megakadása és a fejlett országok többségében azóta is tartó növekedési bizonytalanság továbbra is globális feszültségek meglétére és jelentős kockázatokra utal. A globális konjunktúra főleg az Egyesült Államoktól és Kínától kapott ösztönzést, míg Japán és Nyugat-Európa - elsősorban az eurózóna - növekedése ma sem meggyőző. A magyar gazdaság idén 3.6%-kal nőhet

A magyar gazdaságban a tavalyi év felemás örökséget hagyott 2005-re. A gazdasági növekedés 4%-os üteme jelentős gyorsulás az előző évi 3%-hoz képest. A növekedési potenciál az év során ennek ellenére csökkent: különösen a beruházások utolsó negyedévi, mindössze 0.3%-os növekedése jelzett lanyhuló dinamikát. Ugyanakkor folytatódott, illetve megerősödött a 2003 második felében elkezdődött szerkezetváltás: a GDP-növekedés húzóerejét 2004-ben a beruházások és az export adták, a végső fogyasztás növekedési üteme pedig jelentősen visszaesett. Megteremtődtek tehát a fenntartható növekedés feltételei, aminek fényében aKOPINT-DATORG a kedvezőtlen külső feltételek ellenére 3.6%-os növekedést valószínűsít az idén.

2004-ben valamelyest romlott Magyarország relatív pozíciója a csatlakozó országok között. A 8 új kelet-közép-európai EU-tag közül Csehország mellett Magyarország produkálta a leglassúbb növekedést, miközben az ikerdeficit, azaz a folyó fizetési mérleg és az államháztartás együttes hiánya nálunk volt a legnagyobb.
A folyó fizetési mérleg hiánya tavaly 700 millió euróval emelkedett, és a GDP arányában is nőtt. Az idei hiányt a tavalyihoz hasonló, 7 milliárd eurós szintre prognosztizálják a kutatók, ami a GDP arányában a tavalyi 8.8%-ról 8.2%-ra való mérséklődő hiányt jelent.

Az államháztartás tavalyi 5.4%-os (önkormányzatok nélküli) GDP-arányos deficitje jócskán meghaladta a Pénzügyminisztérium évközi előrejelzését, amely hosszú ideig 4.6%-os hiányt tűzött ki célul. Az idei államháztartási hiány a hivatalos 4.7%-os céllal szemben 5% körül lehet, ám ehhez is szigorú költségvetési politikára lesz szükség, mivel az alacsony infláció és a lassuló növekedés miatt a tervezettnél alacsonyabb lesz a nominális GDP.

Kedvező tavalyi fejlemény az infláció meredek csökkenése. Miután az év közepére a gazdaság nagyjából ledolgozta a januári ÁFA-kulcs emelés hatását, tavaly ősztől gyorsan csökken az infláció. A tavalyi 6.8%-os éves átlagos fogyasztói árindex után az idén éves átlagban 3.5% várható, de ideális esetben nem zárható ki ennél alacsonyabb áremelkedési ütem sem.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatók 2005-ben éves átlagban az OECD valamennyi főbb régiójában alacsonyabb GDP-bővülést várnak a tavalyinál. Míg az USA-ban ennek ellenére többé-kevésbé dinamikus maradhat a növekedés (3.7%), az EU-ban csak szerény 2%-ot, ezen belül az EU15-ben mindössze 1.8%-ot (az eurózónában 1.6-ot) várnak. A német GDP a 2004. évi 1.6% után mai becslések szerint 0.8%-kal nőhet. Az olajpiacon a közeli hónapokban is fennmaradhatnak a rendkívül magas árak. A múlt évben megkezdődött amerikai kamatemeléseket továbbiak követhetik, s ez megakadályozhatja a dollár további számottevő leértékelődését. A fejlődő világban (elsősorban a világgazdaság egyik húzógazdaságává vált Kínában) a 2004. évinél mérsékeltebb ütemben folytatódik a gyors növekedés. A FÁK-országok 1998 utáni dinamizmusa tovább tart, de többségük GDP-jének volumene - közöttük Oroszországé - még mindig elmarad az 1989-es szinttől.

A 2004 május elsején csatlakozott új EU-tagországok egyértelmű sikerrel zárták EU-tagságuk első évét. A régió egészében a gazdasági növekedés közel 5%-os volt, ráadásul valamennyi országban legalább 4%-ot ért el. A növekedés igen kedvező szerkezetben, többnyire 15%-ot meghaladó exportvolumen-bővülés és rendkívül élénk beruházási aktivitás mellett ment végbe. Az államháztartási hiányok konvergencia-programokban vállalt csökkentését az euró-aspiránsok szinte kivétel nélkül teljesítették. 2004 második felétől javult a munkaerőpiaci helyzet, miközben csökkentek az inflációs feszültségek, és idén a fogyasztói árak 2.5-3.5% közötti növekedése valószínű. Kimagasló a növekedés a délkelet-európai országokban is, amely azonban egyelőre a külkereskedelmi deficitek érzékelhető emelkedésével párosul.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.11.15 09:09
Van valami egészen különleges abban, amikor megtapasztaljuk, hogy egy közösség valóban megtart. Ez a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
hrdoktor  |  2025.11.14 06:25
Világszerte több millió munkaképes korú ember él cukorbetegséggel – közülük sokan még mindig előítél...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 09:32