Az Eurostat a mai napon tette közzé az uniós országok államháztartási hiány mutatóit 2004-re és a korábbi évekre. Előzetes adatok korábban is léteztek, ugyanakkor ezekhez képest több országnál is jelnetősebb korrekciók következtek be. Hazánk esetében a 2004-es hiányszámot 0.9%ponttal módosították felfelé, így a deficit a GDP 5.4%-ra rúgott. Ezzel a relatív hiány a második legmagasabb volt az
"Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közzétette éves jelentését a tagállamok államháztartási hiányának és államadósságának elmúlt időszaki alakulásáról.
Magyarországra vonatkozóan az Eurostat adatai azt mutatják, hogy csökken az államháztartás hiánya. Az eredményszemléletű deficit a 2002. évi 8.5 százalékról 2004-re több mint 3 százalékponttal, 5.4 százalékra mérséklődött.
Az Eurostat a korábbi közléséhez képest így 0.9 százalékponttal magasabb hiányt mutatott ki 2004-re, ennek oka a jelentés szerint a közszféra egyhavi különjuttatásának tavalyi évre való elszámolása.
Ezt a tételt Magyarország a statisztikai elszámolásában eddig is szerepeltette, mégpedig az idei évre elkönyvelve. Most az történt, hogy a közszféra különjuttatása nem az idei évet terheli, hanem azt a tavalyi évre kell elszámolni. A könyvelést érintő Eurostat döntés megerősíti ugyanakkor azt, hogy a tavalyi évre sem maradt el a különjuttatás kifizetése.
Az Eurostat döntését a Pénzügyminisztérium elfogadja. Közleményében az Eurostat jelzi azt is, hogy mely országok adataival szemben vannak fenntartásai. Magyarország nem szerepel ezek között, vagyis az Unió Statisztikai Hivatala a magyar adatokat megbízhatónak ítéli.
Az Unió tagállamairól készült összesítés kitér arra, hogy 2004-ben tíz országban volt magasabb az államháztartás hiánya a 3 százalékos referenciaszintnél, további két tagállamban pedig elérte a 3 százalékot. Az államadósság mértékére meghatározott közösségi szabályt az unió nyolc tagállama nem tartotta be, ez a mutató Magyarország esetében azonban teljesíti a követelményeket."
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 18:01

Pénzcentrum | 2026. január 14. 17:30

Agrárszektor | 2026. január 14. 17:34





