-6 °C Budapest

Beelőzték Csányit

Pénzcentrum
2006. október 11. 09:30

Gyorsan gazdagodnak a magyar milliárdosok: egy év alatt több mint 150 milliárd forinttal, 15 százalékkal nőtt a 150 leggazdagabb magyarországi lakos vagyona (ez most 1269 milliárd forint). A Népszabadság által közölt lista némiképp eltér a néhány nappal ezelőtt megjelent rangsortól. Azonban a listán szereplő nevek mindenki számára ismerősen csenghetnek csak a sorrend más.

A Népszabadság Zrt. az idén második alkalommal jelenteti meg a 150 leggazdagabb Magyarországon című kiadványt - és immáron másodszor vezeti a listát az orosz üzletember, Megdet Rahimkulov. Becsült vagyona immáron 153 milliárd forint, majdnem a kétszerese a tavaly kimutatott 83 milliárdnak. Ám most már az is tudható: a jövő évi listában ennél is nagyobb szám szerepel majd a neve mellett: a becslés alapját a Rahimkulov-vagyon két eleme, a családi érdekeltségben lévő ÁÉB Bank értéke és a BorsodChem-részesedés adja. Ám a lista lezárása óta az üzletember megállapodott már a vegyipari cégben lévő részesedés értékesítéséről, és nyilvánosságra került az is: 100 milliárd forintnyi OTP-pakettel is rendelkezik. Ugyan egyelőre nem tudni, hogy mennyi ebből a friss bevásárlás, és abból esetleg mennyit fedezett a BorsodChem-részvények eladásából befolyó összeg, az már biztos: a Rahimkulov-vagyon nagyobb része látszik ma, mint pár hónappal ezelőtt.

Ilyen látványos változások azonban nem mondhatók mindennaposnak: a vagyonosok listája valójában kevéssé változik. Az első tízben például ugyanazok szerepelnek, mint tavaly, és eltekintve Rahimkulov gazdagodásától, az egyetlen figyelemre méltó változás, hogy Demján Sándor megelőzte a listán Csányi Sándort. Az OTP elnök-vezérigazgatójának a tőzsde gyengélkedése csökkentette a becsült vagyont 5 milliárd forinttal tavaly óta, míg Demján Sándornak egyetlen tranzakció emelte meg: a TriGránit Fejlesztési Rt. negyedének eladásával újra lehetett értékelni a céget, és ez úgy 30 milliárd forinttal megdobta a becsült vagyonát. Ugyanakkor nem árt hozzátenni, hogy az OTP-vezér vagyonának nem bankrészvényben fekvő, de ismert részét nehéz felbecsülni.

A top 150 első tíz helyezettje:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

1. Megdet Rahimkulov
2. Demján Sándor
3. Csányi Sándor
4. Széles Gábor
5. Várszegi Gábor
6. Leisztinger Tamás
7. Nagy Elek
8. Bige László Tibor
9. Veres Tibor
10. Wáberer György

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?