-8 °C Budapest

Menekül az adózatlan vagyon?

Pénzcentrum
2007. január 23. 09:00

Az idén meghirdetett tízezer vagyonosodási vizsgálat hatására a hazai vállalkozói réteg belekezdett az "adótervezésbe" - írja a Napi Gazdaság.

Az utóbbi időszak során egyre többen keresték fel off-shore cégalapítási, és vásárlási szándékkal az ügyvédi irodákat, valamint a nemzetközi adóelőnyök kiaknázására szakosodott társaságokat. A jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek olyan adóparadicsomot igyekeznek választani, ahol nem kell személyes adataikat megadni, így bújhatnak el teljesen az APEH elől.

Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint korábban az ügyfelek csak akkor keresték fel az irodát, ha már elindult az adóhivatali eljárás ellenük, azonban amióta bejelentették a vagyonosodási vizsgálatokat, inkább már megelőzési, felkészülési céllal érkeznek.

Az ügyvéd szerint a revizorok az év eleje óta keményebben lépnek fel, ugyanis ha 10 millió forintnál magasabb adóhiányt állapítanak meg, több esetben is feljelentik a magánszemélyeket és bevonják útlevelüket is. Arra is figyelmet kell fordítani, hogy az APEH nem fogadja el kölcsönszerződésként a közokiratban tett nyilatkozatot, csak abban az esetben, amennyiben az ügylethez kapcsolódó pénzmozgás bankszámlán történt.

A vagyonosodási vizsgálat a revizorok megbízólevelének kézbesítésével, illetve átadásával veszi kezdetét, s egyidejűleg nyilatkozatot is kérnek a magánszemélytől. Az ügyvéd tanácsa szerint a 20-30 kérdésből álló kérdőívet érdemes az ügyvéd jelenlétében kitölteni.

Annak ellenére, hogy a vagyonosodási vizsgálat eredeti célja a felső tízezer vizsgálata, a végső "áldozatok" Kocsis Zoltán szerint az 50 millió forint feletti vagyonnal rendelkező cégtulajdonosok lehetnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mit kérdez az Apeh?

Az APEH várhatóan az alábbi főbb kérdéseket teheti fel a vagyonosodási vizsgálat során:
· Fő- illetve mellékállásban dolgozott-e? Milyen jövedelemmel rendelkezett?
· Végzett önálló vállalkozói tevékenységet? Milyen jövedelmet ért el?
· Tulajdonos gazdasági társaságban? Nyújtott a társaság részére tagi hitelt vagy kölcsönt?
· Alapított új gazdasági társaságot vagy szerzett tulajdont más társaságban?
· Jelenleg milyen ingatlanok vannak a tulajdonában, azokat mikor, milyen jogcímen szerezte?
· Volt bevétele, ingóvagyon vagy ingatlan értékesítésből, bérbeadásából, öröklési szerződésből, kamatból, osztalékból, árfolyamnyereségből, vagy nyereményből?
· Kapott jelentősebb összegű kölcsönt vagy hitelt pénzintézettől, illetve magánszemélytől?
· Részesült örökségben?
· Volt adómentes bevétele?
· Vásárolt gépjárművet, vízi-, illetve légi járművet?
· Milyen további, jelentősebb kiadásai voltak?
· Hány kereső személy és eltartott volt a családjában, mennyi volt a megélhetésükre fordított összeg?

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?