-5 °C Budapest

Figyelik a diákokat

Pénzcentrum
2007. február 22. 10:00

Az idei tanévtől kezdődően nyomon kell követniük végzett hallgatóik pályafutását az egyetemeknek és a főiskoláknak. Azt azonban nem írja elő a törvény, hogy milyen adatokat kell begyűjteni - írja a Népszabadság.

Néhány intézmény már most figyelemmel kíséri hallgatói pályafutását, országos adatbázis azonban nincsen a volt hallgatók elhelyezkedéséről. Így jelenleg legföljebb csak tendenciákat látni, megbízható piaci visszajelzés nem áll rendelkezésre arról, hogy mely szakmák keresettek és melyek nem.

Márpedig a kormánynak nem ártana ezt tudnia, hiszen nyilvánvalóan azokat a képzéseket célszerű az adófizetők pénzéből támogatni, amelyek diplomájával a későbbiekben el is lehet helyezkedni.

A hallgatóknak sem árt tudniuk, hogy az egyes diplomák milyen munkaerő-piaci kilátásokkal kecsegtetnek, a pályaválasztásnál ugyanis ez nem mellékes szempont. 2008-tól évi 105 ezer, illetve 150 ezer forintot még az államilag támogatott képzésekben is fizetni kell, így a hallgatóknak sem mindegy, hogy mibe "fektetnek be".

Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy mindezek az elvárások az új rendszerben teljesülnek. A felsőoktatási törvény ugyanis csak a következőket mondja ki: "A felsőoktatási intézmények - önkéntes adatszolgáltatás alapján - ellátják a pályakövetés feladatait, amelynek keretében figyelemmel kísérik azoknak a munkaerő-piaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet."

Hogy pontosan milyen adatokat és mi módon gyűjtenek be, arról már a felsőoktatási intézmények maguk döntenek, mint ahogyan arról is, hogy hogyan teszik azokat közzé. A szaktárca tájékoztatása szerint a felsőoktatási autonómia miatt ebbe nem lehet beleszólni. Ráadásul, mivel a hallgatókat sem kötelezi a törvény az adatszolgáltatásra, rajtuk is nagyban múlik majd az adatok pontossága.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pályakövetés e buktatóit minden bizonnyal maguk az illetékesek is látják. A tervek között legalábbis szerepel, hogy a májustól létrejövő felsőoktatási információs rendszer - amelyben minden, oktatókkal, hallgatókkal és intézményekkel kapcsolatos adat szerepel - "lekérje" majd az intézményektől a pályakövetés eredményeit is. Ilyen adatszolgáltatási kötelezettségük azonban egyelőre nincsen az intézményeknek.

Melyik cégnél, milyen szakmában, mennyi idő alatt, milyen pozícióba és melyik földrajzi térségben tudott elhelyezkedni a végzett hallgató - ezek azok az alapkérdések, amelyeket a tavaly szeptembertől kötelezően végzendő pályakövetés során a felsőoktatási intézmények szinte mindegyike feltesz diplomázott diákjainak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?