A második fél évben egy új adónem váltja a most teljesen eltörölt elvárt adót. A szaktárca a veszteséges cégek megadóztatásának egy korábbi koncepcióját porolhatja le jövő szerdáig - értesült a Népszabadság.
Új adónemmel ismerkedhetnek meg a cégek és az egyéni vállalkozók a második fél évben. Az Alkotmánybíróság (AB) által február 28-ával megsemmisített elvárt adóból a második fél évre eső bevételről és a jövedelemeltitkolással (adócsalással) gyanúsított cégek megadóztatásáról ugyanis nem mond le a kormány.
A lehetséges új adó valószínűleg nem vélt jövedelmet, hanem valós bevételt terhelne, s "ellenbizonyításképpen" levonható lenne a nyereségadóból. Persze a cégek és vállalkozók egy részével szemben még ez sem nevezhető korrekt magatartásnak. Sokaknak ugyanis épp azért negatív a nyereségadó-alapjuk, vagyis azért veszteségesek, mert különféle adókedvezményeket érvényesítenek, amelyeket épp a kormány adott meg nekik, például, hogy ösztönözze a beruházási, fejlesztési vagy foglalkoztatási kedvet.
Az is egy új adó bevezetését valószínűsíti, hogy a társasági adóba aligha tud úgy belenyúlni év közben a kabinet, hogy az ne legyen ismét alkotmányosan aggályos. A társasági adó ugyanis éves adó, akárcsak az egyéni vállalkozók jövedelemadója.
Mindenesetre az adókerülő vállalkozások megadóztatásából 30 milliárd forintot vár az idei második fél évben a kormány a pénzügyminiszter szerint. Ez éppen annak az öszszegnek a fele, ami a cégek és az egyéni vállalkozók elvárt adójából összejött volna 2007-ben.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez persze azt is jelenti, hogy a kormány már nem számít az elvárt adó januári és februári részleteire sem. Lemond az alkotmányellenes adó első kéthavi összegéről, amit - a Pénzügyminisztérium korábbi érvelése szerint - azért fizettethetett volna be a cégekkel, mivel az AB csak február végi hatállyal semmisítette meg az adószabályt
A hétfőn napirendre kerülő javaslat arra is kitér majd, hogy azok, akik eddig befizettek valamennyi pénzt elvárt adóként, azt visszakapják. Veres János szerint 500 vállalkozás adott be bevallást ez ügyben, s ennél kevesebben fizettek - nekik jár vissza ez az összeg.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








