5 °C Budapest

Segítség két millió embernek

Pénzcentrum
2007. április 26. 10:24

Legalább két millió munkavállalót, álláskeresőt érint a magyar munkaerőpiac azon sajátossága, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem találnak munkát azok, akik 45 éves kor után állástalanná válnak. Magyarországon ezért a 45 év felettiek alig több mint 20 százaléka dolgozik. Ez éppen csak a fele az uniós átlagnak. A rendkívül súlyos munkaerő piaci helyzeten akar változtatni a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és a Szenior Foglalkoztatási Szövetség együttműködési megállapodása, amelyet csütörtökön délelőtt írnak alá Budapesten.

A szerződés értelmében a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal biztosítja a Szenior Foglalkoztatási Szövetség számára az országos prognózisban és a negyedéves munkaerő-piaci prognózisban összefoglalt munkaerő-piaci információkat, amelyek elősegítik 45 év felettiek foglalkoztatásának növelését, illetve ennek a tevékenységnek a megalapozását. Az integrált informatikai rendszer bevezetése után tájékoztatást adnak a hiányszakmákról, és támogatják a Szövetség képzési- továbbképzési programjait. A Szenior Foglalkoztatási Szövetség vállalja hogy oktató, képző-és továbbképző és rekreációs tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy a munkavállalók szakmai felkészültsége megfeleljen a munkáltatók elvárásainak.

A Szenior Foglalkoztatási Szövetségben a munkaadókat képviselő MGYOSZ, IPOSZ és MOSZ, a legjelentősebb szakszervezeti konföderációk, a SZEF, az MSZOSZ és az Autonómok, valamint a legnagyobb taglétszámú nyugdíjas szövetség, az MSZOSZ Nyugdíjas Választmánya képviselteti magát. Tagja lehet mindenki, aki 45 évesnél idősebb, és munkát akar vállalni. A tagság független attól, hogy valaki munkavállaló, munkanélküli vagy éppen dolgozni akaró nyugdíjas.

Vadász János, a Szövetség elnöke szerint Magyarországon az emberek életútjában a törés a foglalkoztatási esély megszűnése miatt 45 éves korban jelenik meg. Ha valaki ekkor munkanélkülivé válik, akkor később szinte lehetetlen elhelyezkednie. Több mint 2 millió ember tartozik a szenior csoportba. A 45 év feletti korosztály létszáma 4, 3 millió, és ebből több mint 2 millió az, aki dolgozni képes. Képes, csak épp nincs hely, ahol dolgozzon. 1990 óta 1, 7 millió munkahely szűnt meg az országban, az elbocsátások elsősorban ezt a korosztályt érintették és érintik napjainkban is.

Közben az EU-ban, pl. Németországban folyamatosan nő a szenior foglalkoztatás mértéke, s ma már a korosztály több mint 50 százaléka dolgozik. Svájcban és Franciaországban is egyre több a szenior munkavállaló. A nyugat európai országokban a szeniorok foglalkoztatása nem szociális, hanem nemzetgazdasági tényező. Világszerte egyre jelentősebb foglalkoztatási szövetségek jönnek létre, s dolgoznak ki programokat a foglalkoztatás bővítésére. Amerikában az AARP 35 millió tagot számláló szerveződés, Franciaországban egy évvel ezelőtt született meg a nemzeti szenior foglalkoztatási program.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Valószínűleg Magyarországon sem lesz ez másként, mert immár megvannak a kultúraváltás feltételei a szenior-foglalkoztatásban. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatallal kötött együttműködési megállapodással a Szövetség már nem csak a legnagyobb munkáltatókat, mint állás-ajánlókat, s a legtöbb szervezett munkavállalót és aktív nyugdíjast éri el, hanem a Hivatal segítségével be tudja kapcsolni az álláskereső szeniorok mindegyikét is a foglalkoztatás-élénkítésbe. Így a mai napon komplex, integrált rendszer jött létre, amely a szenior-foglalakoztatás minőségi váltás- és változtatásához nélkülözhetetlen.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29