-7 °C Budapest

Kevesebb munka, alacsonyabb reálbérért

Pénzcentrum
2007. szeptember 19. 10:55

Az idei év hetedik hónapjában tovább csökkent a nemzetgazdaság egészében foglalkoztatásban állók létszáma, mind a versenyszférában, mind a költségvetési szférában kevesebb volt a foglalkoztatottak száma, mint júniusban, illetve az előző év azonos időszakához képest. A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Az első hat hónap során a költségvetési szférában 759 ezren, míg a versenyszférában 1 942 ezren álltak teljes munkaidejű foglalkoztatásban. A tavalyi év azonos időszakához képest 4,6 százalékkal kevesebben dolgoztak a közszférában, a versenyszférában pedig csekélyebb mértékű, 0,7 százalékos csökkenés volt tapasztalható.

A havi nettó átlagkereset a nemzetgazdaság egészét tekintve az előző év ugyanezen időszakához képest 3,1 százalékkal emelkedett. A júniusi emelkedés utána költségvetési szférában dolgozók nettó keresete ismét csökkenésnek indult, míg a versenyszféra kereseti szintje lényegében nem változott.


 


A reálbérek szintje 6,2 százalékkal csökkent, a fogyasztói árindex 8, 6 százalékos emelkedése mellett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőipar (18,9%), az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,6%), a kereskedelem, javítás (11,4%), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (10,9%) gazdasági ágban, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a keresetek növekedésében még mindig nagy szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?