-3 °C Budapest

Többé nem állami monopólium a posta: mi lesz ebből?

Pénzcentrum
2007. október 2. 09:30

A tegnap született döntés értelmében 2011-től megnyílik az EU-ban a postai szolgáltatások teljes piaca. Az új tagállamok, ha kérik 2013-ig kapnak haladékot, de ez nem változtat azon, hogy megszűnik az állami monopólium a piacon - írja a Napi Gazdaság.

Az új tagok mellett Luxemburg és Görögország is haladékot kapott, a második a sok szigete miatti különleges helyzet miatt. Viszont nem élt a lehetőséggel az újak közül Észtország, Szlovénia, és Bulgária.

Az új szolgáltatóktól mindenképpen elvárt, hogy heti 5 napon kézbesítsenek leveleket, és a postaládáknak is leérhető távolságban kell lenniük. A döntést ellenzők viszont attól tartanak, hogy a félreeső falvak csak veszteségesen érhetőek el, így nem fogják megkapni ugyanazt a minőségű szolgáltatást mint az állami monopólium idején.

A tegnap hozott megállapodás arra is kiterjed, hogy a piaci szereplők a forgalom meghatározott részéből egy alapot hoznak létre, amiből csakis a veszteségesen teljesíthető szolgáltatásokat fogják finanszírozni.

Mások aggodalmának viszont az képezi tárgyát, hogy az állami "egyeduralom" alatt a munkahelyek biztosítva voltak, viszont most, hogy liberalizálják a piacot, és verseny alakul ki, a postai dolgozók sem érezhetik biztonságban a megélhetésüket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A támogatók véleménye szerint a liberalizáció árcsökkenést is hozhat, bár ez már több tagországban nem igazolódott be, Svédországban például drágultak a szolgáltatások a liberalizáció után.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?