-3 °C Budapest

Hol találunk új kollégát?

Pénzcentrum
2008. március 19. 09:00

A hazai cégek közül sokan még mindig az ismeretségek alapján keresnek új kollégákat. Az Országos HR Benchmark Felmérés trendelemzése szerint gyakoriak a belső pályáztatások, a főnök, vagy a munkatársak is javasolhatnak valakit, illetve önként is lehet jelentkezni az új pozíció betöltésére - írta a Világgazdaság a DGS Global Research-től kapott jelentéséből.

A belső kiemelés költségkímélő módszer, mert a kolléga már ismeri a cég szervezeti felépítését és működését. A fejvadászok népszerűsége csökkent, az elemzés szerint ezt a szolgáltatók piaci felhígulása eredményezte. Az nyomtatott sajtóban megjelelő álláshirdetések száma csökken, ezzel fordított tendencia figyelhető meg az interneten megjelenő hirdetéseknél. Az internet térhódításával a netes hirdetések száma ugrásszerűen növekedni fog a következő néhány évben, jelezte előre a kutató cég vezetője.

A vállalat mérete nagyban befolyásolja a cégek toborzási szokásait. A nagyobb cégek újsághirdetésben, a kisebbek a világhálón toboroznak. A cég méretéből adódóan a kis cégek anyagi lehetőségei korlátozottabbak. A felső vezetők kiválasztása során a nyomtatott sajtó dominál, de fontos az ismeretség is. A nagy létszámú cégeknél a munkakörök sokfélesége indokolttá teszi több módszer párhuzamos alkalmazását. A vezetők egyre fontosabbnak tartják az új dolgozók mielőbbi betanítását, mert így azok hamarabb azonosulnak a vállalat célkitűzéseivel.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?