Kovács László adóügyi biztos nyilatkozata alapján októberben átfogó javaslatcsomagot terjeszt az Európai Bizottság a pénzügyminiszteri tanács elé az áfacsalások visszaszorításának lehetőségeiről - írja a Világgazdaság.
A csomagban várhatóan 10-12 intézkedés lesz majd, ezek közül hármat-négyet részletesen is ki fog fejteni. Utóbbiak közül például azt, hogy az adócsaló vállalatok felelősségét azokra az esetekre is kiterjesztenék, amikor a vállalati tájékoztatási kötelezettséget elmulasztása okoz más tagállamban adóbevétel-kiesést, mint ahol a céget bejegyezték.
A további három-négy elemet a bizottság novemberben terjeszti elő. Ekkor jönnének elő azon javaslatok részleteivel is, melyek hozzáférést biztosítanának más tagállamok adóhatóságai számára az adóalanyok azonosításához szükséges adatokhoz. Emellett más módon is segítenék az adóhivatalok együttműködését, Eurofisc néven olyan szervezetet állítanának fel, amely például uniós szintű kockázatelemző mechanizmusok kialakításával segítené az áfacsaló cégek korai beazonosítását.
A fennmaradó elemekkel decemberben áll elő a bizottság, ekkor nyújtanak ugyanis be részletes javaslatot egyebek között a számadás szabályainak áttekintésére, pontosítására, amelynek szintén az adócsalás nehezítése, illetve az adminisztratív terhek enyhítése lenne a célja.
A javaslatok között kizárólagosan az úgynevezett hagyományos intézkedések szerepelnek, ezek nem járnak az áfarendszer átalakításával. Azonban az is igaz, hogy az utóbbi hónapokban két radikális javaslat is felmerült. Az egyik a tagállamok közötti exportügyletek áfamentességének megszüntetése lenne. A másik megoldás ennek éppen az ellenkezője, a fordított áfa általános bevezetése lenne, itt csupán a végfelhasználó fizeti meg az általános forgalmi adót.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kovács szerette volna a szerdai Ecofin ülésen elérni, hogy a bizottság kapjon tanácsi felhatalmazást, azonban mivel vita alakult ki, az Ecofin nem foglalt állást a bizottsági felhatalmazás ügyében.








