A Vám-és Pénzügyőrség nyomozói bűnügyi információk alapján négy megyét valamint Budapestet érintő összehangolt akciót hajtottak végre. A rendelkezésre álló adatok szerint a szegedi gazdasági társaság 2007. eleje óta közel 50 esetben jelentős mennyiségű műanyag csomagoló fóliát szerzett be olasz és magyar vállalkozásoktól.
A vállalkozás különböző módszerekkel egy másik, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató, fiktív gazdasági társaságot vont be az ügyletsorozatba annak érdekében, hogy a keletkezett adófizetési kötelezettségének ne kelljen eleget tennie. Ehhez a fiktív gazdasági társaság valótlan adattartalmú számlák kiállításával nyújtott segítséget.
A cselekménnyel 63 millió forint összegű adótól fosztották meg a Központi Költségvetést.
Az összehangolt akcióban a pénzügyőrök 40 helyszínen végeztek házkutatást. Ezek eredményeként jelentős értékű készpénz, személygépkocsi, valamint csomagoló fólia került lefoglalásra mintegy 55 millió forint értékben. Az okozott adókiesést - az intézkedéseknek köszönhetően - szinte teljes mértékben sikerült biztosítani.
Az eljárásban a vámhatóság 3 gyanúsítottat vett őrizetbe, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







