Kevés a vagyonadó: erősíteni kéne ezen a területen!

Pénzcentrum
2008. június 20. 09:15

Magyarországon az összes adóbevétel alig egy százaléka származik vagyonadóból, s ennek is mindössze a felét teszik ki az ingatlanokhoz kötődő terhek. Az önkormányzati adók esetén már jóval nagyobb arányban vannak jelen az ilyen típusú adók, és a települések igyekeznek is tovább növelni az ebből származó bevételeiket.

Európában a bevétel helyett inkább a vagyont adóztatják, Magyarországnak is ebbe az irányba kell haladnia, legalább is ezzel indokolta a kormány korábban az általános ingatlanadó bevezetésének ötletét, amiből végül nem lett semmi. A Pénzügyminisztérium nem tervezi új vagyoni adó bevezetését, ami érthető, mivel ennek viszonylag alacsony az elfogadottsága.

A fejlett országokban viszont a vagyoni típusú adók aránya eléri a 10 százalékot, míg Magyarországon az állami és önkormányzati adóbevételeknek alig egy százalékát teszik ki. Tavaly az önkormányzati hatáskörben kivetett adók több mint 560 milliárd forintot hoztak a konyhára, amelynek valamivel kevesebb mint a negyede, közel 125 milliárd forint volt a vagyoni adókból származó bevétel. Ez pedig már nagyjából megfelel az Európai Unióban jellemző szintnek.

Az önkormányzatok által kivetett vagyoni adók közül a legjelentősebb a gépjárműadó, amelyből tavaly mintegy 62 milliárd forint folyt be. A második legfontosabb bevételi forrás az építményadó 54,5 milliárd forinttal, míg a telekadóból és az üdülők után fizetendő idegenforgalmi adóból összesen csupán 8,3 milliárd forinttal lettek gazdagabbak az önkormányzatok.

Jóval elterjedtebb a magánszemélyek kommunális adója, amelyet a települések kétharmada alkalmaz. Ám míg a kommunális adó felső határa évente és lakásonként idén nem éri el a 15 ezer forintot, az építményadó plafonja 1083 forint évente és négyzetmétereként, tehát például egy átlagos méretű, 60 négyzetméteres ingatlan után csaknem 65 ezer forint bevételre tehetne szert a helyhatóság.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 27. 15:28
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem