A tíz hatóság részvételével zajló Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5400 esetben szabtak ki bírságot a jogsértő vállalkozásokra, összesen mintegy 1 milliárd forint értékben - közölte Kondorosi Ferenc kormánybiztos kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn Budapesten.
A kormány - a tavaly téli akciósorozat mintájára - 2008. november 20. és 2009. január 4. között indított összehangolt ellenőrzéssorozatot az emberek és a tisztességes kereskedők érdekeinek védelmében. A tapasztalatok szerint csökken a súlyosabb jogsértések aránya, pozitív tendenciák észlelhetők a számla- és nyugtaadásban, az alkalmi vásárokon, a vendéglátásban - ismertette a kormánybiztos, hozzátéve, hogy javult a fogyasztók tájékoztatása is.
Kondorosi Ferenc elmondta: tíz hatóság szakemberei a mintegy 1 milliárd forintos pénzbírságon kívül mintegy 600 millió forint értékben foglaltak le árut, ebből 470 millió értékben szoftvereket, 70 millió forint értékben cigarettát, de foglaltak el ruhákat, cipőket, CD-t, DVD-t, alkoholt és egyéb termékeket is.
Jogsértés, szabálytalanság megszüntetése érdekében csaknem 160 üzletet zártak be, több száz esetben pedig átmenetileg felfüggesztették a tevékenységek végzését, illetve a nem biztonságos termékek, áruk értékesítését. Az ellenőrzések során 125 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Az ellenőrzések kiterjedtek az ország minden részére, de a szezon fogyasztási szokásaira tekintettel nagyvárosok, a bevásárlóközpontok, a piacok és a vendéglátóhelyek kerültek előtérbe. A hatóságok szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a szezonális elárusítóhelyekre, például a karácsonyi vásárokra és fokozottan ellenőrizték azokat a termékeket, élelmiszereket is, amelyek főleg karácsonyi és szilveszteri időszakban keresettek.
A Csillagszóró II. akcióban részt vett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint a kormány felkérésére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az akcióban első alkalommal résztvevő Nemzeti Közlekedési Hatóság több mint 550 ellenőrzéssel járult hozzá az autóalkatrész-kereskedelem területén a fogyasztók védelméhez, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pedig az ünnepek idején népszerű áruhitelezés fokozott ellenőrzésével segítette a program megvalósítását. Az ellenőrök munkáját mintegy ezer helyszínen a rendőrség több mint 2300 rendőrrel biztosította.
Forrás: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság








