Anyagilag is támogatja a prágai kormány a Csehországban munkahelyüket elveszített külföldiek visszatérést hazájukba. Azoknak akik a hazatérés mellett döntenek, a cseh állam megfizeti a repülőjegyet, és 500 eurós támogatást is kapnak.
A kabinet az első szakaszban mintegy 2000 ember számára teremti meg a feltételeket a hazájukba való visszatérésre. A projekt kezdeti költségeit 60,7 millió koronában (620 millió forint) állapították meg: a hazatérő külföldieknek a cseh állam megfizeti a repülőjegyet és 500 eurós (145 ezer forint) támogatást is kapnak.
Ugyanakkor a Cseh Köztársaság korlátozza a hosszabb idejű tartózkodásra feljogosító vízumok kiadását egyes országokban, és szigorúbban fogják ellenőrizni azokat az ügynökségeket is, amelyek külföldieket toboroznak csehországi munkákra.
Csehországban a tavalyi év végén több mint 250 ezer külföldi állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel, de az illegális külföldi munkások száma is több tízezerre becsülhető. A belügyminisztérium kimutatása szerint a nemzetközi gazdasági válság következtében Csehországban március végéig mintegy 12 ezer külföldi állampolgár veszíti el munkahelyét, az év közepén pedig mintegy 68 ezer külföldi munkavállaló engedélye jár le.
A Cseh Köztársaságban a külföldi munkaerő többségét a szlovákok, az ukránok, a lengyelek és a vietnamiak teszik ki. A kormány által jóváhagyott intézkedés csomag elsősorban az utóbbiakat érinti.
Magyarországon a külföldiek foglalkoztatása második éve mutat csökkenő tendenciát. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a külföldieknek kiadott új engedélyek és munkaviszony-létesítések száma 2008 első kilenc hónapjában 25 százalékkal csökkent, miközben az országban dolgozó külföldiek összlétszáma 30 százalékkal esett vissza.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







