-10 °C Budapest

Idén kétszer annyian pályáznak az álláshirdetésekre

Pénzcentrum
2009. február 17. 08:45

Januárban harmadával kevesebb állást hirdettek meg, mint tavaly szeptemberben. Az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt ugyanakkor az egy hirdetésre jelentkezők száma: januárban átlagosan kétszer-háromszor annyian pályáztak egy állásra, mint négy hónappal korábban.

A Workania állásportál munkatársai januári kutatásukban azt vizsgálták, milyen változásokat tapasztaltak a munkaerőpiacon az év első hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz, valamint 2008 szeptemberéhez képest, a válság kitörését közvetlenül megelőzően: mennyi és milyen az eltérés a meghirdetett állások és a pályázók száma között.

Januárban harmadával kevesebb állást hirdettek meg, mint tavaly szeptemberben. Ez azonban nem lineáris csökkenés eredménye: októberben mintegy öt százalékkal nőtt a hirdetések száma az előző havihoz képest, novemberben azonban jelentős, 34 százalékos csökkenés következett, amit decemberben újabb húszszázalékos visszaesés követett. Bár januárban ismét 16 százalékos emelkedést tapasztaltak a szakemberek, az ajánlatok mennyisége összességében messze elmarad a tavaly őszitől.

Jelentősen és folyamatosan nőtt ugyanakkor az egy hirdetésre jelentkezők száma: januárban átlagosan kétszer-háromszor annyian pályáztak egy állásra, mint négy hónappal korábban. A legtöbb ajánlat az értékesítésben, kereskedelemben jártas dolgozókat szólítja meg. Továbbra is sok cég keres informatikai, pénzügyi, számviteli, adminisztrációs tudással rendelkezőket, őket a gépipar, a gyártási területek, a logisztika, a szállítmányozás, az ügyféltámogatás, az építőipar, az ingatlan, az egészségügyi és a szociális szféra szakemberei követik a sorban.

A gép- és az építőiparban nyolcvan százalékkal többen keresnek állást, mint egy évvel korábban, a vendéglátóiparban hatvan százalékkal, az autóiparban megközelítőleg felével nőtt az aktívan kutatók száma. Nagyjából ugyanennyivel többen szeretnének elhelyezkedni, állást változtatni a gyártás, valamint az informatika területén is. Negyven százalékkal nőtt a biztonsággal, védelemmel kapcsolatos munkát keresők száma is, csakúgy, mint a kereskedelmi, értékesítési vagy az elektronikai területen elhelyezkedni kívánóké.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42