-5 °C Budapest

A miniszterelnök szerint akit kirúgtak, menjen tanárnak

2009. március 11. 12:00

Azok a dolgozók, akik a gazdasági válság miatt elvesztették munkahelyüket, könnyedén átképezhetők tanárokká -legalábbis a brit kormány elképzelései szerint.

Gordon Brown több ezer elbocsátott dolgozót küldene az osztálytermekbe - szerinte még ez is jobb, mint hogy sokan csak henyélnek otthon. Sőt, úgy gondolja, 200 elbocsátott bankárnak és felsővezetőnek az iskolaigazgatói székben lenne a helye.

A brit kormány szerint egy új, gyorsított átképzési programnak köszönhetően már hat hónap alatt lehet tanár vagy igazgató válhat valakiből.

Ezzel a kabinet azt is meg szeretné mutatni a csalódott munkanélkülieknek, hogy van esély az újrakezdésre, és úgy is sikeresek lehetnek, ha foglalkozást váltanak.

Ráadásul az átképzésektől azt is várják, hogy a korábban a versenyszférában dolgozó szakemberek újfajta látásmódot visznek majd az iskolákba, amivel jobban fel tudják készíteni a tanulókat későbbi munkájukra, és a hétköznapi kihívásokra is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az egyelőre még kérdés, hogy lesz-e elég hely az iskolákban mind a 2 millió brit munkanélküli számára.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19