-2 °C Budapest

További leépítések a mobilóriásnál!

2009. március 17. 13:00

Kedden a Nokia bejelentette, hogy világszerte mintegy 1700 alkalmazottjától válik meg a következő hónapokban, alig egy hónappal a finnországi leépítések után.

A válság a mobil kommunikációs iparágat sem hagyta érintetlenül, hiszen a kereslet ebben az iparágban is jelentős csökkenést mutat. Ennek folyományaként a világ vezető mobiltelefon gyártója, a finn Nokia januárban közölte, hogy több mint 700 millió eurós költségcsökkentésre szorul a kieső kereslet árbevételek miatt.

A létszámleépítés bejelentésének hatására a reggel a cég részvényei közel három százalékot estek - írja a Reuters hírügynökség.

A februári Mobile World Congress nevű nemzetközi konferencián az iparág szakértői elmondták az idei évre vonatkozó kilátásokat, mely szerint a válság várhatóan két irányban hat majd az üzletágra: egyrészt csökkenhetnek a telefonok - főleg a prémium készülékek- árai, másrészt a gyártók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy környezetbarát működésű sőt, újrahasznosított anyagokból gyártott telefonokat dobjanak piacra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?