-4 °C Budapest

Hiányszakmák: informatikus, szakmunkás, technikus

2009. április 2. 09:15

Tízből nyolc cég állítja: az egyre növekvő munkanélküliség ellenére is kevés a mesterszakmunkás és a szakmunkás a hazai álláspiacon, sőt, műszaki, illetve számítástechnikai szakemberből sem találnak eleget - mutatta ki az Országos HR Benchmark Felmérés.

A DGS Global Research és az Ernst & Young együttműködésében készült, 651 cég működését feltérképező friss kutatás adatai rávilágítottak: nem elég, hogy bizonyos szakmák képviselőit igen nehéz toborozni, megtartani sem könnyű őket.

Főleg a 20-30 évesek hagyják ott könnyű szívvel a munkahelyüket, illetve az eladók, az értékesítők, a szakmunkások körében és az asszisztencia/adminisztratív munkaerő esetében nagy a fluktuáció. Ez utóbbiakból egyébként túlkínálat van, ahogy jogászokból, PR- és kommunikációs, valamint marketingszakemberekből, sőt, közgazdászokból is.

A cégek többsége a vezetői posztok számát is csökkenti, sőt, az állásban maradó menedzserek fizetései szintén csökkennek.

A felmérés több furcsaságot is leleplezett, például azt, hogy a magyar munkajogi szabályoktól eltérően a vállalatok több mint tíz százaléka nem fizet alapbért az alkalmazottainak. A személyi alapbér munkaszerződésben történő megállapítása kötelező, ám úgy tűnik, az idevonatkozó jogszabályokat a munkaadók sok esetben roszszul értelmezik vagy nem tartják be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A béren kívüli juttatások terén nincs számottevő változás. Tízből legalább hat vezető pozícióban dolgozó élvezi a cégautó előnyeit, a többi munkavállaló körében az étkezési utalvány, az üdülési csekk, az oktatás támogatása az, amelyet a cégek a legnagyobb mértékben biztosítanak. Továbbra is a vállalatok közel egyharmada ad 13. havi fizetést; ezt a juttatást főleg a külföldi tulajdonú cégek, valamint a közszféra munkaadói biztosítják a dolgozóknak.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?