A recesszió következtében Európa szinte minden országában teret nyert a feketegazdaság, vagyis egyre több a feketén foglalkoztatott. Hazánkban százezer munkanélküliből csak 70 ezer regisztrálja magát, a többi eltűnik - írja a Világgazdaság.
A hagyományosan fehér országok közé sorolható Ausztriaában is robbanásszerűen nőtt a feketegazdaság - erre lehet legalábbis következtetni a hatósági rajtaütések adataiból, miszerint 10 százalékkal nőtt az illegális foglalkoztatás miatt indított eljárások száma.
Németországban 2009-ben a GDP körülbelül 15 százaléka termelődött a feketegazdaságban: a 365 milliárd eurós összértékből körülbelül 160 milliárd eurót a feketemunka tesz ki. Az íreknél, illetve skandinávoknál szintén 14-15 százalék körüli ez az arány, míg Franciaországban 2-4 százalék. Ezzel szemben a legfeketébb gazdaságnak Portugália számít, ahol 25 százalékos a becsült arány.
Hazánkban - az Ecostat Gazdaságmodellező Műhelyének kutatási eredményei szerint - megállt a feketemunka csökkenése 2009-ben, és a jövedelemegyenlőtlenségek is növekedtek.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség évente 20-30 ezer munkáltatót ellenőrzik, akik körében évekre visszamenően a feketefoglalkoztatás volt a legnagyobb számban előforduló jogsértés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elmúlt fél évben munkanélkülivé vált mintegy százezer emberből mindössze 70 ezer regisztráltatja magát, a többi 30 ezer eltűnik, vagyis feltételezhetően a feketén tevékenykedik.








