-3 °C Budapest

Kövérebbek, és boldogabbak vagyunk, mint hét éve!

Pénzcentrum
2010. április 28. 08:47

Egy átlagos magyar többet eszik, keveset mozog, kevesebbet gyújt rá és kifejezetten jobban érzi magát, mint hét évvel ezelőtt - írja a Népszabadság a KSH országos lakossági egészségfelmérésére hivatkozva.

A jó közérzet ellenére egyre több gyógyszert fogyasztunk, és többségünk túlsúlyos is.

A 2009 őszén elvégzett vizsgálatban 449 településen hétezer, 15 évesnél idősebb embert kérdeztek egyebek mellett az egészségi állapotáról, a betegségeiről, az orvoshoz járási szokásairól. A korábbi felmérések adataihoz viszonyítva javult az emberek egészségi állapota: a férfiak 58,9 százaléka, míg a nők fele mondta általában nagyon jónak az egészségét.

A fiatalabb (15 és 35 év közöttiek) válaszolók 87 százaléka állította magáról, hogy makkegészséges, míg a 65 év felettiek 35-40 százalék volt elégedetlen az egészségi állapotával.

A tartós kezeléssel járó betegségekre rákérdezve azonban az derült ki, hogy a nők háromnegyede, a férfiak kétharmada küszködik valamilyen kórral, jórészt szív és érrendszeri, illetve mozgásszervi problémákkal.

Az is kiderült: minden második magyarnak súlyfeleslege van, minden ötödik elhízott, mozogni pedig a lakosság döntő hányada nem szeret, így szinte természetes, hogy az életkor előrehaladtával egyre több a kövér ember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felnőtt lakosság fele egyáltalán nem mozog, harmada még csak mérsékelten sem hajlandó semmilyen testgyakorlásra, ötöde pedig napi tíz percet sem gyalogol.

A magyarok az ellátórendszerben a háziorvost keresik fel a leggyakrabban, a lakosság háromnegyede évente legalább egyszer találkozik az alapellátóval. Fogorvosnál csak minden harmadik magyar járt az elmúlt egy évben, miközben egy másik kérdésből az is kiderült, hogy a rágás a lakosság 25 százalékának problémát okoz.

A 7 évvel ezelőtti adatokhoz képest kevesebb a dohányosok száma. Bár a legfiatalabbak között jelentős (36 százalék) a rendszeresen dohányzók aránya, a középkorú férfiak negyede, a nőknek csak a tizede hódol e szenvedélynek.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?