Nem lesznek elérhetők a mai nap hátralevő részében az állami adóhatóság telefonos tájékoztató központjában az egyik menüpont alatt normális esetben megtalálható információk. A gond csupán annyi, hogy ezt telefonon keresztül nem jelzik az érdeklődőknek.
FRISS!Az APEH-nál a Pénzcentrum megkeresésére közölték, hogy áramszünet miatt előre nem tervezhető leállásra volt szükség a contact center számítástechnikai segítséget nyújtó részlegén, mely a szolgáltatás egyéb funkcióit nem érintette. Az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség hangbemondásos felvételre, a menüpont kiiktatását pedig nem teszi lehetővé rendszer.
Az állami adóhatóság tájékoztatja ügyfeleit, hogy az APEH általános tájékoztató contact centerében (TCC) - technikai okok miatt - 2010. június 1-jén 11 órától a munkaidő végéig a 2-es menüpont (az APEH portálról letölthető programok telepítésével, nyomtatványok elektronikus elküldésével illetve EBEV portál használatával kapcsolatos számítástechnikai jellegű segítségnyújtás) nem lesz elérhető. A TCC többi menüpontja zavartalanul üzemel - áll az APEH honlapján közzétett tájékoztatójában.
Az APEH TTC-t a 06-40-42-42-42-es számon tárcsázva az adóügyi információk után érdeklődők a szokásos telefonos menübe jutnak, ahová pillanatnyilag nincsen feltéve semmilyen információ a 2-es menüpont leállásáról. A telefonáló minden gond nélkül választhatja a 2-es menüpontot. A telefon kettes gombjának megnyomása után két almenüt ajánl fel az automata, és említést sem tesz arról, hogy a szolgáltatás ma szünetel. Az almenü kiválasztása után a telefonálók zenét hallgathatnak hosszú perceken keresztül a helyi hívások után felszámolt tarifáért cserébe. Mindezt anélkül, hogy tudnák, a szolgáltatás ma nem is üzemel.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








