0 °C Budapest

Még idén csináltasd meg a jogsidat! Jövőre drágább lesz

Pénzcentrum
2010. december 8. 08:32

Legalább az infláció mértékével drágulnak jövőre a térítéses orvosi szolgáltatások - írja a Népszabadság.

A lap egy, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített jogszabálytervezetre hivatkozva azt írja, bővül a térítéses orvosi szolgáltatások köre.

Eddig például a jogosítványhoz, a lőfegyvertartáshoz, a hajóvezetéshez szükséges szakvéleményért, a látleletért, illetve a véralkohol-vizsgálatért és a józanításért kérhettek közvetlenül a betegtől pénzt az orvosok. Januártól azonban fizetni kell például a táboroztatáshoz szükséges orvosi vizsgálatért, a nem kötelező tüdőszűrésért, vagy a munkaképességet igazoló szakvéleményért is.

Az eddigi fizetős szolgáltatások is drágulnak: a jogosítványhoz készülő orvosi igazolások ára kiállításáért a legkevesebbet, 800 vagy ezer forintot a 70 éven felülieknek kellett leróniuk, a jövőben ez is 4500 forintra emelkedik, miközben az egyéb korosztályhoz tartozók is 1800-2000 forintos kiadástöbblettel kalkulálhatnak.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?