0 °C Budapest

Így spórolnak rajtunk a kórházak

Pénzcentrum
2010. december 1. 09:47

A kórházak pluszbevételként elvileg kérhetnének pluszdíjat az orvosválasztásért, illetve a beutaló nélkül érkezőktől - ez azonban mégsem gyakorlat - írja a Népszabadság.

Ahány forintot ugyanis ilyen módon a betegtől beszedtek, éppen annyival kevesebbet kaptak az egészségbiztosítótól. A jogszabály szerint ugyanis most a szolgáltatás értékének 30 százalékát, maximum 100 ezer forintot kaphatnának minden, rendszerben bolyongó betegtől.

A legtöbb, a beutalási rendet megkerülőt budapesti kórházak látják el, itt körülbelül 40 százalék az arányuk, főként a Pest, a Fejér, a Heves és a Komárom-Esztergom megyei kórházak helyett látják el őket. A legfegyelmezettebbek a Békés, a Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében élők, mindössze öt százalékuk megy másik kórházba.

A kórházak inkább másként próbálnak bevételhez jutni. Például visszaállnak a régebbi technológiára: a töréseknél nem szegelnek, hanem hajlított lemezt használnak éppúgy, mint tíz éve. Van olyan városi kórház, ahol a hasi műtéteknél nem alkalmaznak testhálót, mert az operációk 150-200 ezer forintos árából nem lehet kigazdálkodni az 500-520 ezer forintos implantátumot. Más intézményekben a legolcsóbb műtéti cérnára tértek át, és kínai, indiai termékeket használnak.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 10:31