Jövő májusig 620 alkalmazottjától válik meg a dunaszerdahelyi járás legnagyobb munkáltatója, a DSG Dräxlmaier Slovakia Kft. A céget - nem megerősített információk szerint - külföldre telepíti az anyavállalat.
Tóth Patrícia, a dunaszerdahelyi Munka- Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatója megerősítette: a Dräxlmaier kft. átszervezésre hivatkozva már hivatalosan közölte a tömeges elbocsátás tényét.
A vállalat vezetése ezen a tényen kívül egyelőre mást nem közölt. A pozsonyi Új Szó meg nem erősített információi szerint viszont a gyártóüzemet külföldre költöztetik. Az MTI megkeresésére a vállalat titkárságán csak annyit közöltek: a jövő hét szerdáig senki sincs a cégnél aki nyilatkozna.
Tóth Patrícia szerint az elbocsátásokra nem egyszerre kerül sor, azokat 2013 májusáig több hullámban hajtják végre. Rámutatott: az elbocsátás főként betanított munkásokat érint, akiknek egy része már elérte a nyugdíjkorhatárt.
A többiek szerinte legnagyobb eséllyel az Audi legközelebb eső győri üzemében próbálkozhatnak, ahol akadnak szabad munkahelyek. Ezen a lehetőségen kívül viszont már csak a Győrnél távolabbi nagyszombati, illetve pozsonyi autógyárak jöhetnek szóba.
A német érdekeltségű kábelgyár - amely az Audi beszállítója - 1998 óta működik a szlovákiai Dunaszerdahelyen. A vállalat 2006-ban egy Rimaszombatban felépítendő gyárral akarta bővíteni gyártókapacitásait. Erre mégsem került sor, mert a cég ugyanis végül Romániában létesített üzemet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mostani elbocsátások a Dunaszerdahelyin kívül a Komáromi járásban élőket érintik leginkább. Ez utóbbi járás egyik legnagyobb foglalkoztatója, a komáromi hajógyár is súlyos gondokkal küszködik. Ott már korábban tömeges elbocsátásokat helyeztek kilátásba, ha nem sikerül hitelt szerezni a megrendelt hajók megépítéséhez. Május elsejével egyelőre 79 alkalmazottjától válik meg a hajógyár.








