-8 °C Budapest

Az ösztöndíjat is bukhatják az egyetemisták

Pénzcentrum
2012. november 7. 12:30

Szűkítené a tanulmányi ösztöndíjra jogosult egyetemisták és főiskolások körét az Emberi Erőforrások Minisztériuma - derül ki a felsőoktatási törvény módosításának az eduline birtokába került tervezetéből. Ha a kormány is rábólint a változtatásra, több tízezer hallgató veszíthet havi 10-30 ezer forintot - írja az Eduline.

Az október 19-i keltezésű tervezet alapján az erőforrás-minisztérium tizenöt százalékkal vágná vissza a tanulmányi ösztöndíjra jogosult hallgatók arányát. Az állam jelenleg minden második - államilag finanszírozott formában tanuló - egyetemistának havi 6-25 ezer forintos ösztöndíjat utal az előző félévi tanulmányi eredmény alapján, a tárca tervei szerint a jövőben a hallgatók legfeljebb 35 százaléka kaphatna ösztöndíjat - írja a lap.

A 35 százalékos korlátozás a 2013 szeptemberében kezdő elsőéveseket érinti majd elsőként - nemcsak az alapszakosokat, hanem a felsőoktatási szakképzésen tanulókat, a mester- és az osztatlan szakosokat is.

Megmarad ugyanakkor az a szabály, hogy tanulmányi ösztöndíjat és szociális támogatást csak az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgatók kaphatnak - ezzel további tízezer hallgató jár majd rosszul, a jogi és gazdasági képzések várhatóan csak önköltséges formában indulnak 2013 szeptemberében. Azok, akik ezeket a szakokat választják, akkor sem jogosultak ösztöndíjra, ha kitűnő eredménnyel végeznek, ahogy a halmozottan hátrányos helyzetűek sem igényelhetnek szociális támogatást.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?