1 °C Budapest

A legtöbb magyar elutasítja a trafikügy intézését

MTI
2013. június 28. 10:03

A Medián legutóbbi, május végi felmérése során megkérdezettek 68 százaléka szerint "a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot" - közölte a közvélemény-kutató cég.

A Medián által megkérdezetteknek csupán 18 százaléka értett egyet azzal, hogy "a kormány elsősorban a benyújtott pályázatok alapján döntött, és a szakmailag legfelkészültebb személyek kaptak trafiknyitási jogot".

A megkérdezettek 14 százaléka mondta, hogy ha lehetősége lenne felülvizsgálni a trafikpályázatokat, változatlanul hagyná a döntést. 26 százalékuk új pályázatot írna ki, és független zsűrire bízná, hogy pártatlanul bírálja el a jelentkezőket.

A megkérdezettek 51 százaléka visszavonná az új trafiktörvényt, érvénytelenítené a pályázatot, és továbbra is engedné a forgalmazást a régi dohányárusító helyeknek. Az utóbbi álláspont képviselői a Fidesz szavazótáborában 28 százalékot tesznek ki - írta a Medián, megjegyezve: "ha ehhez hozzászámítjuk azokat, akik új, pártatlanul elbírált pályázat kiírásában látnák a megoldást", akkor kiderül, hogy a kormánypárt támogatóinak 51 százaléka elutasítja a "trafikügy intézését".

A felmérés szerint a szavazókorú lakosság 94 százaléka értesült arról, hogy a közelmúltban kihirdették, az egyes településeken kik kapnak jogot Nemzeti Dohánybolt nyitására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet május 24. és 28. között készítette felmérését az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. "A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb plusz, mínusz 3 százalék" - olvasható a Medián közleményében.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 12:08