-2 °C Budapest

Akit kirúgnak a vasárnapi boltzár miatt, az jó lesz majd közmunkásnak

2014. december 5. 08:30

A teljes foglalkoztatás eléréséről, illetve a boltok vasárnapi zárva tartásáról is kérdezték Orbán Viktort a közrádió péntek reggeli műsorában. Véleménye szerint a szociális kifizetések leépítését a közmunka növelésével párhuzamosan pótolják majd.

Teljes foglalkoztatottság

A tervezettnél korábban valósulhat meg a teljes foglalkoztatottság, vagyis 2018 előtt - vélekedett Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte: lépcsőzetesen alakítják át a segélyezés rendszerét. A szociális kifizetések leépítését a közmunka növelésével párhuzamosan pótolják majd. Ezt kell jól menedzselni - mondta.

Vasárnapi boltzár

Hosszú ideig vitattuk ezt a kérdést. Nehéz megmondani, mi volt a döntő érv. Az én számomra a legerősebb érv az osztrák és a német rendszer volt. A modern világ nem ezen az ösvényen halad. Mi kitartunk a mellett, hogy vasárnap senkit se lehessen dolgoztatni. És ezt a kereskedelemben lehet a legkönnyebben megvalósítani. Törekednünk kell arra, hogy senkit se lehessen dolgoztatni vasárnap

- árulta el a miniszterelnök arra vonatkozóan, támogatja-e a kötelező vasárnapi boltzárat. Hozzátette:

A kérdés akkor dől el, amikor szavaz erről a Parlament. De egy irányú vitát látok.

Akit kirúgnak a vasárnap boltzár miatt, az jó lesz majd közmunkásnak

Érdekesség, hogy bár a miniszterelnök szerint egy irányú vita zajlik a kérdést illetően; a vasárnap zárva tartásról tartott szerdai egyeztetésen a Nemzetgazdasági Minisztériumban a résztvevők többsége ellenezte az intézkedést.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Vámos György az Országos Kereskedelmi szövetség főtitkára beszámolt arról, hogy immáron harmadik alaklommal egyeztetett a minisztérium az érintettekkel, és kiemelte, hogy már két szakszervezet, a Liga és a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete is inkább az intézkedés ellen foglalt állást. Az ellenzők úgy vélik 20-30 ezres elbocsátást is okozhat a tervezett intézkedés.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?