-2 °C Budapest

Húszezer diák kaphat itt munkát idén nyáron

2015. június 17. 18:33

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,5 milliárd forintos támogatási összeggel, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget - jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a támogatás kezdő időpontjában (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. Két éve 16 ezer, tavaly közel 25 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a kéthónapos program keretében.

Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítunk, hogy nagyjából 20 ezer diák számára biztosíthatunk munkát a nyári időszakban

- fogalmazott a miniszter.

A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 91 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 78 750 forint lehet személyenként és havonta. Az önkormányzatoknak pedig a járási hivatalokhoz kell benyújtani munkaerőigényüket.

A diákok június 22-től, azaz jövő hét hétfőtől már biztosan regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 08:13