Ezrek munkája kerülhet veszélybe

2015. szeptember 2. 08:33

Amennyiben a jövő év elejére sem sikerül megoldani a tejipar jelenlegi válságát, úgy akár elbocsátások, üzembezárások jöhetnek - mondta a Napi.hu-nak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Az utóbbi időszakban nem javult a helyzet, az árak továbbra is alacsonyak, így a termelők még mindig az önköltségi ár alatt tudják csak értékesíteni a termékeiket - mondta a Napi.hu érdeklődésére Harcz Zoltán, aki szerint, ha nem változik semmi, úgy 2016 eleje igen "kritikus" lehet:

a szakember nem tartotta kizártnak az üzembezárásokat, az állománycsökkentést, illetve az együtt járó tejtermelés-csökkenést sem.

A Földművelésügyi Minisztérium szerint a tejpiaci válság megoldása - annak nemzetközi jellege miatt - alapvetően nem nemzeti eszközökkel érhető el, így Magyarország álláspontja az EU-ban zajló tárgyalásokon továbbra is az, hogy közös európai uniós megoldást kell találni.

Az FM álláspontja szerint hazánk célja a tárgyalások során továbbra is a piaci stabilitás előmozdítása, amiben véleményük szerint sokat segíthetne, ha sikerülne EU-n kívül alternatív piacokat találni, ahol értékesíteni lehetne a felhalmozódó készleteket.

A szaktárca szerint ugyanakkor a tejpiac középtávú kilátásai ezzel együtt is kedvezőek, ám a jövőbeni termelési potenciál fenntartása érdekében lehetőséget kell találni a már kárt szenvedett termelők és vállalkozások uniós szintű kompenzálására.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 28. 19:19
Agrárszektor  |  2026. február 28. 20:17
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem