-3 °C Budapest

Mutatjuk: ő lett az év tanára

2016. február 26. 16:31

2015-ben az év tanára díjat Varga Katalin, a  Than Károly Ökoiskola rajztanára kapta - hangzott el pénteken délután az Év Tanára Díjátadó ünnepségen.

A tanárok társadalmilag kiemelkedően fontos munkát végeznek, ám tevékenységük részletei ritkán kapnak nyilvánosságot. Ezt szerettük volna megmutatni a közönségnek, ehhez szerettünk volna egy arcot

- mondta el a díjátadón a kozepsuli.hu, a középiskolások magazinjának képviselője.

Hogyan történt a válsztás?

Az Év tanára választás különlegessége, hogy maguk a diákok jelölhettek oktatókat a díjra. A jelöltekből a Hét tanárát, majd a Hónap tanárát választották meg a fiatalok.

A tizenkettő Hónap tanárából az Év tanárát is szavazás útján, az elkészített interjúk alapján a tanulók választották ki. Az Év tanára választás több százezer diákot mozgatott meg.

2015 döntős tanárai:

  • 3. Fürjes János - történelem- informatika tanár (Hild József Építőipari Szakközépiskola - Győr)
A legfontosabb, hogy a tanulók számára értéket mutassunk a mai világban.
  • 2. Sulyok Krisztina - angoltanár (Bolyai János Gimnázium - Salgótarján)
A legfontosabb, hogy tudjuk, hogy minden diákunk egy egyéniség, amit meg kell ismernünk, ahhoz, hogy tanítani tudjuk.

1 .Varga Katalin - rajztanár (Than Károly Ökoiskola - Budapest)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mi tényleg a gyerekekért vagyunk, ők pedig értünk, mert nélkülük mi sem tudnánk elérni semmit.

- mondták el a tanárok, a díjátadást követően.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?