Mamahotel: ciki 25 felett a szülők nyakán lógni?

2016. április 4. 08:31

Huszonegy év alatt több mint duplájára nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik bár elmúltak 20 évesek, még mindig a szüleikkel élnek - írja a Magyar Nemzet.

A lap a Központi Statisztikai Hivatal műhelytanulmánya alapján azt írja: a 20-39 éves korosztály 31,4 százaléka él a szüleivel, 1990 óta folyamatosan növekszik a demográfiai szempontból hátrányos életformát választók száma. Az elemzés szerint míg 1990-ben 459 ezren éltek a szüleikkel ebben a korosztályban, 2010-re számuk majdnem megduplázódott, 819 ezerre nőtt, és bár a növekedés üteme mérséklődött, ma 883 ezer "felnőtt gyereket" tartanak nyilván.

Az elemzés szerint kitolódott a fiatalok önállósodása: míg 1990-ben a 21 évesek körében már több volt az önálló, mint a szüleivel élő fiatal, addig most a váltás már csak a 25. életévtől következik be.

A legnagyobb arányban a 20-24 éves fiatalok laknak még otthon, alátámasztva ezzel az iskolában töltött évek növekedését. Az elemzés szerint a férfiak közül többen és tovább maradnak a szüleikkel, mint a nők, és míg a felnőtt gyerekként élő férfiak száma másfélszeresére emelkedett, a nőknél 25 százalékos növekedést lehet elkönyvelni. Jelentős a különbség az iskolai végzettség tekintetében: az érintettek többségének érettségi a legmagasabb végzettsége, csupán 17 százalékuknak van diplomája- írja a Magyar Nemzet.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 18. 16:06