0 °C Budapest

Évente 15 ezernél is több gyermek válik erőszak áldozatává

2017. április 20. 12:14

Húsz éve, 1997-ben fogadták el a gyermekvédelmi törvényt. De vajon milyen ma gyereknek lenni Magyarországon?


2-2,5 évtizeddel a gyermekjogok megjelenése után milyen gyereknek lenni Magyarországon? - teszi fel a kérdést a Hintalovon Alapítvány. A negyvenoldalas jelentés végigvesz minden olyan témát, amiket az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2014-ben a magyarországi gyerekjogokkal szemben hiányosságként megfogalmazott. Szó van benne a gyermekeket érő diszkrimináció, erőszakról, fogyatékossággal élőkről, romákról, és a kísérő nélkül érkező menekült gyerekekről is - írja az Index.

Nagyon kevés gyermekjogi ügyben volt egyetértés a társadalomban, a szakmában vagy a politikai döntéshozók között. De az is látható, hogy a gyerekek jönnek ki legrosszabbul az ilyen típusú szembenállásból - pontosan úgy, mintha egymással vitában álló elvált szülők gyerekeiről beszélnénk.

A jelentésből kiderül, hogy évente több mint 15 ezer gyerek válik erőszakos cselekmény áldozatává, és amíg a testi fenyítés egyre jobban visszaszorul, a lelki bántalmazás néhány formáját sokan nem is tekintik erőszaknak. A szerzők azt is kiemelik, hogy nincsen valójában hiteles adat gyerekekkel szembeni erőszak eseteinek valódi számáról.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 10:31