Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és...
A magyar fiatalok harmada komolyan aggódik a pályakezdés nehézségei miatt, negyedük pedig bizonytalan abban, hogy talál-e a személyiségéhez illő, jól fizető első munkahelyet. A külföldi diákok kevésbé stresszesek a pályakezdés miatt, azonban a magyar hallgatókhoz hasonlóan őket is leginkább az ideális munkahely megtalálásához szükséges idő nyugtalanítja.
A pályakezdés kérdéseit, a kapunyitási pánik okait és az egyetem hallgatóinak hosszú távú terveit vizsgálta a második METU-Index felmérés. A kutatás eredménye szerint a Magyarországon tanuló külföldi hallgatókat sokkal kevésbé nyugtalanítják a munkakeresés nehézségei, mint magyar társaikat. A hazai diákok 60 százaléka aggódik, harmada pedig kifejezetten stresszes a pályakezdés nehézségei miatt, míg csupán minden tizedik hallgató tekint magabiztosan a jövőbe. A külföldiek közel harmada nem, vagy egyáltalán nem érez magán nyomást, míg a válaszadók ötödének már van állása.
A megkérdezett diákok elsősorban azért aggódtak, hogy mennyi idő alatt lesznek képesek kezdő pozíciót találni. A külföldi hallgatók kevésbé foglalkoztak a fizetéssel: míg a magyarok 28 százaléka a jövőbeli megélhetése miatt stresszel, a külföldiek kevesebb, mint ötöde nyugtalankodik emiatt.
Arra a kérdésre, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételek miként változtak a szülők generációjához képest a magyar hallgatók több mint 80 százaléka a számítástechnikai ismereteket, míg 71 százaléka a nyelvismeret jelölte meg a mai világban nélkülözhetetlennek. A megkérdezettek közel 40 százaléka szerint a jelenlegi munkaadók sokkal több munkatapasztalatot várnak el a frissdiplomásoktól, mint szüleik idejében. A külföldi diákok is úgy vélik, manapság több szakmai tapasztalatra van szükség a megfelelő állás betöltéséhez, emellett a nyitott hozzáállást és a munkahelyek jobb felszereltségét emelték ki.
A kutatás szerint a magyar válaszadók 60 százaléka érzi úgy, hogy szüleinek kevesebb lehetőségük volt külföldi tanulmányokra, illetve munkavégzésre. A diákok 42 százaléka azonban úgy látja, hogy a korábbi generációnak egyszerűbb volt állást találni a munkaerőpiacon, és könnyebben tudtak elindítani egy sikeres karriert. A külföldi hallgatók több mint 40 százaléka szerint a leghangsúlyosabb különbséget a külföldi tanulás és munkavállalás lehetősége jelenti szüleik generációjához képest.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha az egyetem után szabadon felhasználhatnának egy évet, a külföldi diákok legszívesebben szakmai gyakorlatra mennének vagy elindítanák saját vállalkozásukat, míg a hazai egyetemisták inkább nyelvet tanulnának és utaznának, idegen kultúrákat ismernének meg. Mind a külföldi, mind a magyar diákok esetében az első munkahellyel kapcsolatos legfontosabb elvárások között szerepel a tisztes megélhetés, a hasznos szakmai tapasztalat és a hosszú távú szakmai és személyes kapcsolatok megszerzése is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







