Téves címre küldték az értesítőket annak a tamási férfinak, akit közérdekű munkára ítéltek, majd végül börtönbe került, mert nem jelent meg ledolgozni a büntetést.
Viszonylag széles körben ismert tény, hogy a magyarországi börtönrendszer túlzsúfolt: túl sok az elítélt a börtönben található férőhelyek számához képest. Bár ez tagadhatatlanul így van, ugyanakkor vannak országok, ahol szinte összehasonlíthatatlanul rosszabb a helyzet ezen a téren.
Gyakran esik szó a magyarországi börtönrendszer problémáiról. Az egyik legnagyobb gondot a börtönök túlzsúfoltsága okozza: a World Prison Brief összeállításából kiderül, hogy hazánkban a börtönrendszer kihasználtsága 129 százalékos. Bár ez nyilván nem a legjobb adat, ugyanakkor vannak országok, ahol sokkal rosszabb a helyzet.
Például Haitin a börtönrendszer kihasználtsága 454 százalékos. Ennek eredményeképpen 80-100 embert is bezsúfolnak egyetlen cellába, a fogvatartottak pedig alultápláltságtól és betegségektől szenvednek. Számos fogoly úgy ül börtönben a karibi országban, hogy el sem ítélték.
Hasonlóan rossz a helyzet a Fülöp-szigeteken is, ahol Duterte elnök drogellenes háborújának kezdete óta rengeteg embert börtönöztek be. Ennek eredményeképpen az ottani börtönök kihasználtsága 436 százalékos. Jó példa a Quezon Városi Börtön, amit 262 fogvatartott számára építettek, ehhez képest több mint 3000 embert börtönöztek oda be.
Ezekhez az országokhoz képest a magyarországi börtönrendszertúlzsúfoltsága nem tűnik annyira drámainak.
Mennyit visznek haza a börtönőrök?
Azonban nem csak a börtönök túlzsúfoltsága jelent problémát a magyarországi büntetés-végrehajtás területén. Tavaly írtunk róla, hogy plakátok kihelyezésével toborzták az új börtönőröket, mivel jelentős számú munkahely betöltésére volt szükség. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése érdekében újabbakat építenek, ami értelemszerűen újabb börtönőrök felvételét követeli meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ifjú börtönőröknek akkor minimum bruttó 228 ezer forintos fizetést, cafetériát, lakhatási és utazási támogatást ajánlottak. Eztalán nem tűnik rossz kezdőfizetésnek, ám abba érdemes belegondolni, hogy egy börtönőr a munkájából adódóan jóval nagyobb stressznek lehet kitéve, mint egy átlagos munkahelyen.
A toborzás akkor sikeresnek tűnt, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy mivel egy rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjairól van szó, így a kiválasztásukra is az átlagosnál szigorúbb szabályok vonatkoznak.
A legfontosabb feltételek, melyeknek minden jelentkezőnek meg kell felelnie:
- magyar állampolgárság és állandó belföldi lakhely
- betöltött 18. életév
- érettségi, tiszti beosztásra jelentkezőknél felsőfokú végzettség
- büntetlen előélet
- egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság.








