9 °C Budapest

Napi 200 ezret keresett, most sem megy rosszul: elárulta a titkát

2019. augusztus 6. 08:15

Sokszor találkozhatunk sikertörténetekkel, melyek inspirálóként hathatnak és követendő példát adhatnak. Nagy kérdés, hogy egy vidéki kisvárosból miként lehet valaki fiatalon kiemelkedő hivatásában, de az is, hogy hogyan lehet 60 nap alatt 12 millió forintot keresni. Tusnádi Roland üzleti mentor, több vállalkozás alapítója mesélt a HelloVidéknek az olykor rögös, de a mindig gazdasági és egyéni fejlődést jelentő útjáról.

Tévésnek állt volna, ám a pókersikerei hatására végül üzleti mentor és influencer lett. Tusnádi Roland több vállalkozást is alapított, ám a kezdeti sikerek után gyökeresen megváltozott az élete:

Huszonkettő évesen elértem mindent, amit én tinédzserként definiáltam magamban: megvolt az autó, szép lakás, nők és az utazás. Ez azonban együtt járt a kiégéssel, mert azt éreztem, hogy azokra a dolgokra, amik igazán fontosak az életben - az emberi kapcsolatok, a családom az, hogy én hogyan érzem magam eközben - arra egyáltalán nem figyeltem. Eztán döntöttem úgy, haza költözök Magyarországra és Pécsen egy igen mély munka indult

- mondta a HelloVidéknek Roland, aki végül visszatért a médiához.

Ma egy előadó- és egy média vállalkozást építek a saját nevem alatt. Így visszanézve minden értelmet nyer, hiszen saját műsorom futott a népszerű videómegosztó portálon, kettőszázhetven videót készítettem kettőszázhetven nap alatt, és saját műsorom is volt. Az Inspiráció adásaimban hiteles személyeket interjúvoltam meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azóta már coachként keresi a kenyerét, nem is egyedül: vállalkozásában többen is dolgoznak. Az interjúban elmondta, miképpen lehet 60 nap alatt 12 millió forintot keresni!

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?