-2 °C Budapest

Minimálbér-vita: kétszer is lehet emelés 2021-ben

2021. január 24. 10:02

Februártól négy százalékkal, majd júliustól - ha a feltételek teljesülnek -  további egy százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Ez a megállapodástervezet körvonalazódik a munkaadók és a szakszervezetek közötti hétfői ülés előtt, az egyezséget azonban nem mindenki fogadja el.

Olyannyira megmerevedtek az álláspontok a minimálbér-tárgyalásokon, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán résztvevő tárgyalófelek mindegyike által elfogadható megállapodás helyett egy, a többségi konszenzust tükröző egyezség születhet. Ezt a munkáltatói oldal minden képviselője elfogadhatja, míg a munkavállalói oldalon a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem támogatja várhatóan az egyezséget, a Munkástanácsok Országos Szövetsége igen. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Liga Szakszervezetek is a megállapodás hétfői aláírása mellett döntenek.

Hosszas, elhúzódó egyeztetéseket követően úgy tűnik, megállapodnak a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum összegének emeléséről. A bérmegállapodást hétfőn alá is írhatják. Ennek legfontosabb eleme, hogy februártól a jelenlegi bruttó 161 ezer forintos minimálbér 167 400 forintra emelkedik, míg a garantált bérminimum 210 600 forintról 219 ezer forintra növekedne.

Júliustól automatikusan további egy százalékkal emelkedne a kötelező legkisebb keresetek összege, ha a szociális hozzájárulási adó (szocho) tovább csökken.

Ebben az esetben júliustól a minimálbér bruttó 169 ezer, a bérminimum 221 200 forint lehet - jegyzi meg a lap, amely emlékeztet arra, hogy a szocho csökkentésének módját a 2016-os 6 évre szóló bérmegállapodásban rögzítették a felek.

A 2022-ig szóló megállapodás értelmében a szocho akkor csökkenhet további két százalékponttal (jelenleg 15,5%), ha 2020-ban a versenyszféra reálbér-növekedése meghaladta a hat százalékot. A korábbi évek gyakorlata szerint a szocho csökkentésére júliustól van lehetőség, ekkor lehet vizsgálni a feltételként szolgáló adatok teljesülését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Megvan rá a reális esély, hogy a versenyszférában a bruttó reálkereset növekedése 2020-ban is elérte a hat százalékot. Egyelőre a január és az október közötti értékeket ismerjük, ebben az időszakban elérte - mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.

Ha hétfőn megszületik a megállapodás, a munkavállalók fizetése februártól emelkedne (vagyis a gyakorlatban a magasabb fizetést márciusban kapják kézhez), ugyanakkor a minimálbér alapján számolt juttatásoknál a többletet a kormány ígérete szerint januárra is megkapják az érintettek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?